A mult illemszabályaiból való ez a példa. Knigge 1788-ban Hannoverben írta meg híressé vált könyvét, „Az emberek közötti érintkezésről!”

A sors iróniája, hogy Knigge könyvét alig ismerik, helyesebben sohasem ismerték eléggé. Dicsérték és magasztalták, de a világért sem tanulmányozták át.
Az udvariasság nagymesterét valamelyik irigykedő kortársa a következő képpen akarta kipellengérezni.

„Nos – egyik tengerentúli útján Knigge hajótörést szenvedett – mentőcsónakja elmerült és kétségbeesetten kapálódzott a tornyosuló hullámok között. Félelme és megdöbbenése még fokozódott, amikor egy hatalmas cápát vett észre, amelyik a biztos áldozat reményében úszott feléje. Nem lévén más menekvés, Knigge zsebkését rántotta elő, hogy védekezzék, - amikor ajkát biggyesztve megszólalt a rém.

„De mélyen tisztelt Uram!- Halat – késsel!” Az illemszabálok pontos ismerője elszörnyülködve vette észre, mire vetemedett. És annak a tudatára ébredt, hogy mivel tartozik a világnak és önmagának. Elhajította a tapintatlan szerszámot, - nem védekezett tovább és elmerült a hullámokban.”

Minden tankönyvben olvasható, hogy halat nem illik késsel enni.

Vajon miért? Sokak véleménye szerint ha késsel szeljük a halat a tányéron, könnyen kettévághatjuk a szálkákat és véletlenül le is nyelhetjük. A halat halkéssel és halvillával kell fogyasztani. A halkés nem éles, a szálkán lévő halhúst óvatosan le kell fejteni.

De próbáljon valaki tejes vagy ikrás vagy gyöngyölt heringet, esetleg angolnát kés nélkül elfogyasztani. Szerencsére, ezeknél a hideg halfajtáknál nincs is szálkaveszély!

A dipolomáciai protokollban csak filézett halat szolgálnak fel a vendégeknek