Vendégvárás magánházban - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
Vendégvárás magánházban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   
2009. június 24. szerda, 22:46

49203.jpg"A vendégnek kétszer örül az ember, amikor jön, és amikor elmegy" - mondta Karinthy Frigyes, és ebben van némi igazság.

Ám az is tény, hogy illik megadni a tiszteletet azoknak, akiket az otthonunkba hívunk, ehhez pedig az szükséges, hogy kifogástalan vendéglátókként maradjunk meg a távozó meghívottak emlékezetében.

 

 

Néhány lényeges tudnivaló:

- a vendégvárásra lélekben is készülni kell.

- ha nem nagy a létszám, akkor elegendő, ha telefonon hívjuk meg a vendégeket, de legalább tíz nappal előbb illik ezt megtenni. Magyarázzuk el a pontos útvonalat, a kaputelefon használatát.

- ha nagyobb a létszám, meghívót is küldhetünk azzal, hogy visszajelzést kérünk, el tudja-e fogadni a meghívást vagy sem.

- mondjuk meg előre, hogy milyen alkalomból hívjuk meg a vendégeket, pl. baráti összejövetel, névnap alkalmából.

- nagyon fontos, hogy azonos érdeklődésű vendégeket hívjunk meg.

- csak annyi vendéget hívjunk meg, ahányat kényelmetlenség nélkül el tudunk helyezni az asztalnál.

b_300_160_16777215_0___images_stories_vendegvaras.jpeg

A vendégek érkezése előtt minden előkészületet fejezzünk be. Legyen tiszta a lakás, tiszta törülközőt helyezzünk el a fürdőszobában,
készitsünk ki vállfákat, amelyre a vendégek feltehetik a kabátjukat.

Öltözékünk legyen tiszta, cipőt húzunk, nem papucsban és nem melegítőben várjuk a vendéget, a frizuránk is legyek rendben. Nem kell túlöltözöttnek lenni, de alulöltözöttnek sem.

Az érkező vendégektől nem illik papucs használatát kérni. Japánban tataminak hívják azt a gyékényszőnyeget, amire nem szabad cipővel rálépni. Ott kötelező levenni a cipőt.

Természetesen a vendégek is tiszteljék meg öltözékükkel a vendéglátókat és az alkalomhoz illően öltözködjenek. Vihetnek némi ajándékot, ez lehet ital, desszert, könyv, CD, virág. De ha sok vendéget hívnak meg, akkor ajánlatos előre elküldeni a virágot névjeggyel, bal alsó sarkán a.c. - avec compliment (üdvözlettel), mert a háziasszonynak állandóan vázákért kell rohangálnia és nem tudja fogadni a vendégeket.

Amit a megterített asztalnál még tudni kell:

- az asztalnál helyet foglalva, személyes dolgainkat ne tegyük oda, a retikült
el lehet helyezni magunk körül.

- igaz, hogy néha szorít az új cipőnk, mégsem illik az asztal alatt azt levenni.

- ne könyököljünk az asztalra.

- amikor étkezünk, kis falatokat vágjunk a húsételből és amíg a falatot nem nyeltük le, ne beszéljünk.

- társaságban a többiek ritmusához igazodva együnk.

- amikor inni akarunk, előtte és utána mindig töröljük meg a szánkat.

- a poharat a száránál kell megfogni, nem a felső részénél és nem a talpánál.

- ne hörpintsük ki a pohár tartalmát egyszerre, a fejünket hátra hajtva.

- csak a főétel elfogyasztása után lehet cigarettára gyújtani, de illik engedélyt kérni a háziaktól. Étkezés után átmennek a vendégek a szalonba vagy nappaliba, s ott valószínűleg már felajánlják a dohányzás lehetőségét.

- van olyan gyakorlat is, amikor az étkezés befejezésekor a háziasszony a desszertet és a kávét másik helyiségben kínálja. Ilyenkor az asztaltól felállva a szalvétát nem kell összehajtani, csak lazán a tányér mellé kell helyezni.

- sose hagyjuk a kiskanalat a kávéscsészében, hanem miután megkevertük vele a kávét, helyezzük vissza a csésze mellé.

- hölgyeim: étkezés után nem illik az asztalnál sminkelni. Ezt félrevonulva, a lakás valamely helyiségében tegyék meg.

- távozáskor a házigazda felsegíti a vendégek kabátját, de nem nyitja ki az ajtót a vendégek előtt, ezzel azt jelezné, hogy sietteti a vendégek távozását.

- az udvarias vendég ismeri azt az íratlan szabályt, hogy lehetőleg illik egyszerre távozni, ne törjük meg a kialakult hangulat varázsát.

- a vendégnek illik megköszönni a meghívást, a kellemes estét, mielőtt elköszönnek a vendéglátóktól.

- ha nem volt nagy a vendégek létszáma, másnap még telefonon is meg lehet köszönni. "A legnagyobb művészet a megköszönés tudománya".

"Fordítsunk nagyobb gondot a szerencsés távozásra, mint a tetszetős megérkezésre" - Mme Sévigne

scroll back to top