Vajon mit mesél nekünk a szemet gyönyörködtető Viktória mintás herendi porcelán teríték? Szórakoztató naplójából sok mindent megtanulhatunk a terítéskultúráról.

Egy gazdag teríték naplójából

Megvallom, szeretem, ha gazdag teríték vagyok. Tudom, sokan kissé zavarba jönnek tőlem, hiszen látványom nem mindennapos, használatom mégis egyszerű. Mint tudjuk, az étkezés különböző fogásaihoz kívülről befelé haladva használjuk az evőeszközöket.

Van külön a hideg, és külön a meleg előételhez, illetve a hal fogyasztásához alkalmazható evőeszköz. A hideg előételt mindig a leves előtt, míg a meleg előételt a leves után tálalják.





A legutóbbi alkalommal beszámoltam arról, kiket is várok vendégül. Tehát hárman voltak: fiatal szülők a kisfiukkal. Mivel rendelésük igen változatos volt, tudtam, hogy én kerülök "terítékre". Az első pillanatokban kiderült; nagy gyakorlatuk van a gazdag teríték használatában.

Mivel háromfelé nem tudok egyszerre koncentrálni, mostantól csak a férfira figyeltem, hiszen én az ő terítéke voltam. Ja, azt még láttam, hogy az étkezés megkezdése előtt a damaszt szalvétát mindhárman ölükbe helyezték. Tehát a menü - amit majd mindjárt részletesen bemutatok - megrendelését követően a férfi, a már előre kikészített fűszerezett vajjal megkente a couvert tányérra helyezett friss pirítóst. Miután elfogyasztotta, nem kellett sokáig várakoznia a menü felszolgálására, amivel egyszersmind megkezdődött az evőeszközök "lebontása" is. Az úr hideg előételt rendelt: libamájmosse-t mangólegyezőn, erdei gyümölcsökkel. Remekül illett hozzá a frissen habzó magyar Rosé Pezsgő-különlegesség. Aztán jött a tárkonyos bárányleves, leveszöldséggel juhtúrós burgonyagombóccal ( a krémleveses kanállal fogyasztva), majd a főételek. A leveshez, ha az előétel megelőzi, nem jár külön ital, de ha az előétel nem előzi meg, esetleg sört kínálhatnak mellé. (Magyarországon 1849 óta - amikor is a tizenhárom aradi szabadságharcos tábornok kivégzésére ütötték össze söröskriglijeiket a győzők - nem szokás sörrel koccintani.) A menü két-főételes volt. Előbb - ahogy azt az evőeszközök sorrendjéből ki lehetett következtetni - a hal került terítékre. Nem mondom, ugyancsak jó választás volt: fokhagymás parajlevelekre tálalt, posírozott lazacfilé, roquefort sajttal átsütve, fűszermártással. (Így jött "működésbe" a kissé különös formájú, halat utánzó halkés és a háromágú halvilla). Az ital sem akármilyen: 1999-es Pinot Blanc, Légli Ottó pincéjéből.

Régebben a halhoz csak fehérbor illett, ma már a könnyű vörösbor is mindennapi. Következett az egyik kedvencem, a stake: rostonsült szarvashátszín rózsaszirommártáson pirított vargányával töltött burgonyakosárral és párolt körtével. Hát ennek már a látványa is Herendi porcelánba illő! Utána az ital: 1997-es Cabernet Souvignon, Gere Attila villányi terméséből.

A főétel elfogyasztása után hosszabb pihenő következett, bár egy fürt szőlőt - a kézmosót használva - még elcsipegetett. Aztán nekilátott a desszertnek. Friss eperrel töltött palacsinta, pezsgőhabba mártva, majd hirtelen átsütve. Ez igen! Kíváncsi voltam, lesz-e még valami finom ital befejezésként, mert választék az ugyancsak van az Apiciusban... Jól gondoltam! A remekbe szabott menü végén még dukált egy pohár késői szüretelésű 1998-as Tokaji Furmint a Hétszőlő pincészetből.

Az étkezés befejeztével lopva a három vendégre pillantottam, és boldogan nyugtáztam elégedettségüket. Én ugyanis lehetek gazdag vagy akár alapteríték, de feladatom mindig kettős: hozzájárulni a vendégek kiszolgálásához és kielégíteni azt a szépség iránti vágyukat, amit csak egy Herendi porcelán nyújthat!

forrás: www.herendherald.hu