Bál az Operaházban 2010-ben. Ünnepélyes viselkedés és öltözködés - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
Bál az Operaházban 2010-ben. Ünnepélyes viselkedés és öltözködés PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szűr Krisztina Stylist, www.worldofstyle.hu   
2010. február 25. csütörtök, 05:17


 

Az ünnepélyes alkalmakon való részvétel, mint egy esti bál, kihívást jelenthet a gyakorlatlanok számára. A Budapesti, 15. évfordulóját ünneplő Operabál elemzésével próbálunk segíteni azoknak, akiknek újszerű esemény egy elegáns rendezvény.

 

 

 

Az Operabál történetének áttekintése

altPest-Budán 1837 óta a Nemzeti Színház adott otthont a zenés drámai műfajnak, azonban az 1867-es kiegyezést követően a város gyors fejlődésének köszönhetően a színház egyre szűkebbnek bizonyult feladatai ellátására. 1872-ben létrejött az a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatva kijelölni. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki az épület megépítésére, ezt Ybl Miklós terve nyerte meg. Az építkezés 1875-ben kezdődött és kilenc évig tartott. A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására 1884. szeptember 27-én került sor Ferenc József császár jelenlétében. 1888–1891 között az intézmény igazgatója Gustav Mahler volt, az ő nevéhez fűződik a társulat első „aranykora”. A Budapesti Operabál története 1886. március 2-ig nyúlik vissza - a budapesti Operaházban a századforduló idején szinte havonta tartottak Operabált, minden esetben jótékonysági céllal. E bálok legtöbbje azonban nem volt teljes, a nézőteret nem kapcsolták be a tánchelyek közé. Az első világháború kitörése erősen visszavetette a színház fejlődését, az Operaház egy évre be is zárt. A két világháború között művészi szempontból ismét virágzásnak indult, Bécsi mintára először 1934-ben szervezett Operabált az akkori Budapesti Operabarátok Egyesülete, melyen Lehár Ferenc vezényelt. A második világháborút is kisebb sérülésekkel vészelte át az épület, így viszonylag hamar, 1945 márciusában ismét megnyitotta kapuit. 1945 óta az intézmény hivatalos neve Magyar Állami Operaház.
62 év szünet után 1996. február 17-én került újra megrendezésre a Budapesti Operabál. A külföldi művészeken és meghívott hírességeken, celebeken kívül évről évre a legnevesebb magyar és külföldi operaénekesek is részt vettek a műsorok sikerében.

Öltözködés

Az Operabál ünnepélyes öltözködést kíván meg mind a protokoll, mind a nemzetközi szokásjog szerint. Az ünnepélyes öltözék külön kategória, nem az elegáns vagy alkalmi ruha szinonímája, hanem a formális öltözékek legmagasabb foka! Ugyan diplomaták is részt vesznek az eseményen, melyre, mint nemzetközi eseményre, önmagában is ünnepélyes ruházatot írnánk elő, ha hivatalos szervezésbe fognánk, ennél azonban sokkal döntőbb az esti - protokoll szerint 18 óra után - kezdési időpont. Amikor mérlegeljük, hogy milyen típusú ruhát vegyen fel a hölgy és kísérője, természetesen figyelembe vesszük a helyszínt is, mely ez esetben egy patinás, kiemelt ismertségű és díszítettségű „kulissza”. Valójában az egész ünnepség etikett-hű, kifinomult viselkedési és öltözködési formák alapján kéne szerveződjön! A rendkívüli ruházkodási gondosságot az is indukálja, hogy egy évente egyszer, illusztris körnek megrendezett eseményről van szó. Ha még ekkor sem tudnánk dönteni, mit illik felvenni, igen pontosan eligazít a dress code-ra történő utalás a meghívón, mely minden kétséget és merész egyénieskedést eloszlatóan white tie-t jelöl meg.


Az elnevezés maga fehér csokornyakkendőt jelöl meg, melyet frakkhoz viselünk. (Fekete csokornyakkendő frakk-val a főpincér előjoga, vendég esetén hatalmas tájékozatlanságot árul el.) Az elegáns úr ruhatára tehát frakkból áll. A frakk a férfi nagyestélyi viselet, melyhez a női nagyestélyi, azaz hosszú ruha társul. A hölgy, amikor kiválasztja partneréhez a nagyestélyijét, sok mindent figyelembe kell vegyen. Talán a legfontosabb kérdés az évszak és a helyszín, melyen az ünnepély megrendezésre kerül. Nem utolsó szempont az alkalom - merev ünnepség vagy táncmulatság a meghívás célja? És persze az sem, hivatalos alkalom vagy magánalkalom az, melyre ruhát választunk. Nem elhanyagolható szempont a hölgy egyénisége, színei és testalkata sem. A divat és a státusz megmutatásának igénye zárja azt az ellenőrző listát, melyet ilyenkor fejben akaratlanul is végigpörgetünk.
Budapesten az Operabálon fele-fele arányban láthattunk frakkokat és szmokingokat, így felmerül a kérdés, hogy a szmoking megfelelő öltözék-e bálon? A szmoking, mely selyem-reverrel készülő zakóból és selyemgallonos nadrágból áll csokornyakkendővel, hozzá illő mellénnyel vagy spanyolövvel, ún. kisestélyi öltöny, melyhez a hölgy kisestélyit, értsd koktélruhát hord. A meghívón black tie szóösszetétel jelöli. A bálon láthattunk is legalább 5-6 rövid, különböző stílusú női ruhát.
A szmoking egyértelműen kevésnek bizonyul egy ilyen eseményen, ugyanakkor elfogadott szokássá vált. Az öltözködésprotokoll lazulásával az ünnepségekre az urak szmokingot vesznek - ugyan kölcsönzőből akár frakkot is kivehetnének, valószínűleg egy gyakran táraságba járó úr saját szmokinggal rendelkezik, így szívesebben ölti azt magára. Természetesen ettől még a szmoking egy exkluzív esti fogadás vagy színházi premier öltözéke volna, mely eseményeken ugyanakkor csak reménykedhetünk, hogy ezt az eleganciát képviselve látjuk! Amikor bálon egyszerű business öltönyt, agyontisztított világos zakót látunk, szégyenkezünk, sajnálkozunk - vajon csak erre tellett? Egynémely művészlélek egyéni ünnepi öltözékben jelent meg: grandiózus masnival nyakában, vagy folklór ihletésű fekete gérokban. Esetükben éppen úgy eltekinthetünk a protokolltól, mint ahogyan Einsteinnak megbocsátották, hogy mezítláb hordta cipőit... Frakk helyett elfogadott öltözék természetesen az ünnepi uniformis és a bocskai.


De nézzük az úr kísérőjét: mivel a koktélruha alulöltözöttséget sugallna, a hölgy hosszú ruhában szokott érkezni egy bálba - helyesen. Ez adott esetben lehetővé teszi azt is, hogy férfi kísérője a női ruhához hangolt csokornyakkendőben vagy spanyolövben mutasson némi eleganciát, ha már szmokingot vett fel frakk helyett. Az évszakot mérlegelve, a téli, azaz hűvös időben megrendezett Operabál egyértelműen a merevebb, klasszikusabb női textil alapanyagokat hozza előtérbe. Másként, mint a XIX. században, amikor is repkedő chiffon, atlasz, géz részekkel, a kivarrt gyöngyös vagy ezüsttel hímzett ruhák hódítottak, az elsőbálozóknál fehér színben, a kissé idősebb eladósorban lévő leányoknál pasztell színekben, míg édesanyjuk esetén nehezebb atlaszok és brokátok, sötétebb színekben jöttek szóba. Dekoltázsuk 40 alatt persze hódítóan mély volt, és teret adott büszke férjük által vásárolt ékszerkontingensüknek. A fehér ruha tradíciója az elsőbálozók esetében ma is tovább él - ezt a színt nem illendő hordaniuk a kevésbé ifjú hölgyeknek. A libbenő anyagok a hideg időjárás miatt korlátozva használhatók - no nem mintha megfáznának a hölgyek a fűtött bálteremben! Inkább csak a stílus miatt. A közép-európai tradíciók inkább a merevebb, konvencionálisabb, krinolinos ruhák felé terelnek. A repkedő selyemruha, virágminta vagy erőteljes pasztellek inkább illenek kerti partira vagy nyári bálokra! Átmenetet képezhet a többrétegű, nehéz díszekkel kirakott chiffon, pld. ezüst díszekkel. A szatén, taft, és más merevebb ruhaanyagok kiválóan mutatnak, akár erősebb színekben is. Hazánkban az olcsó kínai és ukrán vagy indiai ruhaimportnak „hála” sokan vettek fel krinolinos/korzettes báliruhákat, ami az elmúlt évekhez mérten pozitív változás. Ezek között sok látványos, az alkalomra megfelelő, mégha nem is minőségi ruha volt jelen. Külön öröm volt látni a többnyire jól megválasztott cipőket és divatékszereket, a szegényes fekete bőrcipő és tradicionális arany ékszerek helyett. Virágdíszek, tollak, boák is tarkították a képet, egynémely kreatív megoldással.


Az Operabál pazar kulisszái bármilyen nagyvonalú szín- és fazonválasztást lehetővé tesznek, a viselő alkatát és ízlést is figyelembe véve - talán egyedüli magyarországi kiemelkedő alkalomként felszabadítólag hatva a kreatívokra és magamutogatókra is. Mivel esti táncmulatságról van szó, a szűk estélyik helyett pörgős, mozgást lehetővé tevő ruhaalj kerül előtérbe. Az uszály a zsúfolt hely és a tánc miatt nem javallott, habár fejedelmi megjelenést kölcsönöz viselőjének. (Uszályuk végét a régmúlt hölgyek egy finom szalaggal karjukra húzták és így nyugodtan táncoltak, mozogtak a teremben.) Az ünnepet emeli a gondosan elkészített frizura és smink is. Az alakjukat és dekoltázsukat joggal mutogató hölgyeknek itt a mély dekoltázs is megengedett, a közönségességet kerülve. Kérdés, hogy kesztyűt vegyünk-e. Az ide megfelelő hosszú kesztyű nyújtja és keskenyíti a kart, lekerekíti a ruha stílusát, főleg ha kiválóan passzoló színűt találunk. Ugyanakkor kesztyűre ékszert/órát tenni tilos, és hasonlóan tilos levenni a bál alatt, még étkezéskor sem. Mindenki eldöntheti hát ennek alapján, óhajt-e kesztyűben megjelenni, főleg ha egyéb egészségügyi igényei támadnak a hosszú ünnepség alatt. A szabadon hagyott vállakra az estélyi ruhához stóla vagy kepp dukál, melyet érkezéskor és távozáskor visel a hölgy, a bálon leveheti! A hideg évszakban régen szőrmebéléses, kapucnis kis pelerineket hordtak a báli szezonban nők, ma azonban nincsen előírás: ha dzsekiben nem is illendő megjelenni, az estélyi köpenyen kívül az elegáns szövetkabát hölgynek és úrnak is megteszi, hasonlóan előbbinél a rövid szőrmebundához. (A hosszú bunda lenyomja a krinolinos szoknyát!) Az esemény hivatalos jellege és a hely szellemisége miatt a túl szűk, szexis és csillogó ruhák nem valóak. Így a fémes felületű vagy paillette-es sellőruhák sem az Operabál színpadára kívánkoznak. A kis fekete mintájára a „nagy fekete” megfelelő, igaz, unalmas ötlet! A divat ma sok fajta színt megenged: a lilák és pirosak nagy slágerek, de a decensebb megjelenést az arany vagy ecru ruhák, arany díszekkel segítik. Divatosak a szürkés, füstös, szürkített színek is, és az átmenetes hatás. Kevés zöldet és kéket is láthattunk, sőt néhány merészebb hölgy tavasz-időző sárgában érkezett. Előírásokról nem beszélhetünk ez esetben, talán csak az Operaház hangulata szól a lágyabb színek mellett, azaz a bronzos, aranyos vagy mélyebb lilás színek és a piros, bordó mellett. A hernyózöld és sárga túlságosan is recsegően kínai műchiffon-érzetet kelthet, ráadásul idegen az európai téltől. A cipő uraknál lakk, lehetőleg fűző nélküli, keskeny peremű alkalmi cipő, hölgyeknél elől zárt, elegáns selyem vagy alkalmi kiképzésű topán. Kis alkalmi táska passzol hozzá, ha díszítése azonos a többi ékszerrel, ez különösen kimódolt, pazar megjelenést alkot. Divatpapucs és meztelen lábra hordott szandál megint csak kerti partikra való, nem egy téli, zárt helyen megrendezett ünnepélyre. A hölgyek számára a divattól mindig nehéz elvonatkoztatni és önmaguk stílusát konokul követni: ezért nagy élmény olyan ruhákat találni, melyek kiválóan illenek alkathoz, színhez és az egyéni mozgáskultúrához egyaránt! Az idomosabb hölgyeknek a feszes, jó tartású ruha követelmény, a kisebb mellméretű hölgyeknek túlzó egy korzett. De a hibás bőrt sem illik mutogatni, az alsónemű átnyomódása vagy kilógása pedig nagyfokú illetlenség. A báliruha felhozatalban 5-6 egyéni, minőségi, sőt csináltatott költeményt láthattunk, ami szintén örvendetes dolog és ellensúlyozta a protokollt megcsúfoló rövid ruhákat, rehabilitálva némiképpen a magyar hölgyeket. Ugyan a ruha beszerzése nem csak ízlés, hanem pénztárca dolga is, egy gondosan megalkotott ruha és hozzá a teljes megjelenés kiegészítőkkel és frizurával, sminkkel együtt azt sugallja, hogy az illető megtiszteli ezt a páratlan eseményt, megtervezetten és örömmel vesz részt rajta.

Viselkedés

Az elegáns hölgy és úr visszafogottan, megfontoltabban és udvariasan viselkedik társaságban, és mindig tekintettel van szűkebb környezetére is. Az úr minden körülmények között védő magatartást biztosít a jelen lévő hölgyek felé - nem csak saját párját értve ez alatt. Nem illik a hölgyek útját keresztezni, előttük hirtelen áthaladni. A szűkebb átjárókban szabad utat illik engedni, megvárva, hogy a széles aljú ruhákban a hölgyek áthaladjanak. Amennyiben a hölgy leejt valamit, vagy nem fér hozzá valamely tálcához, segíteni kötelessége bármely úrnak, aki észreveszi a kellemetlenséget. A széket a hölgy alá illik igazítani, ha egy hölgy feláll, ekkor az úr is feláll és utat enged neki. Az asztalnál ülő minden hölgyet illik megtáncoltatni, sőt, egy udvarias férfi a petrezselymet áruló, a terem szélén ülő hölgyeket is felkéri, ezzel eloszlatva az esetleges szégyenérzetet. A hölgyekre természetesen szintén vonatkoznak illemszabályok, hiszen az elegáns krinolinos ruhában nem illik gyorsan mozogni, abban trampli módra leülni (lehuppanni!) vagy harsányan viselkedni. Visszautasítani a táncot és az urat nem taktikus, amennyiben mégis, akkor más táncost sem szabad választani. A klikk-alkotás is illetlenség: ezzel eltorlaszolni a helyet, vagy együttesen sugdolózni, nevetgélni - főleg frivolan kelletni magát hölgyeknek, nos, degradáló. Lekérni hölgyet tánc közben nem illik. Ha a táncnak vége, táncosát az úr visszakíséri oda, ahonnan érkezett vele - asztalhoz, terem széléhez - és megköszöni a táncot. Ha ismerkedni óhajtunk, mutatkozzunk be. Ennek hiányában úr ne szóljon oda a hölgyeknek, még bókolva vagy flörtölve sem!


A Budapesti Operabálon 2010-ben a viselkedésben nagyobb hiányosságok mutatkoztak, mint az öltözködésprotokollban, ami egyértelműen a polgári kultúra eltűnésére vezethető vissza. Nem vagyunk hozzászokva a merevebb, ünnepélyesebb öltözékekhez, és így a tradicionálisabb, feszes viselkedéshez. A zsebelő, falhoz támaszkodó úr éppen olyan lelombozó, mint a krinolinban száguldó, vagy cipőjét tánchoz lerúgó bálozó hölgyek. Aki előtte való este cserélte kargónadrágját kölcsönzős frakkra, farmerjét krinolinra, az nem tud alkalmazkodni: vagy egész este feszélyezve érzi magát, vagy nappali viselkedését adaptálja este. A karzatra felfüttyögő, mutogató magyar szégyent hoz magára, a terem közepén elmélyülten csókolózó párok, vagy a spiccesen, konyakos flaskát hordozó urak látványa megdöbbentő. A bálon számos külföldi is hibásan értelmezte az öltözködési előírásokat, ill. a viselkedési normákat, ami igazán megdöbbentő, azt feltételezve, hogy tudatosan és nem falevélként besodródva döntöttek az esemény mellett.

Fogyasztás

Az ünnepi menüsor ültetett vacsoránál más, mint ha asztalokra kihelyezett tálcákról szedünk. Előbbihez talán más esti fogadásokon is hozzá szokhattunk, és elvben a helyes evőeszköz használat nem jelent problémát. A fogadásra, tehát nem ültetett alkalomra a körültekintő vendéglátó az asztalokra szalvétát, és a falatkákba piszkálót tesz, hogy kulturáltan lehessen fogyasztani. Ha egyik sem áll rendelkezésre, érdekes látvány a falatokba körmüket vájó, majd ujjukat - jobb híjján - nyalogatva tisztító elegáns hölgyek látványa. A tálcáról természetesen úgy illik szedni, hogy ne túrjuk össze - ne tegyük mások számára gusztustalanná. Az ügyes rendezvényszervező persze jól kiemelhető, merevebb, egy falattal bekapható étkeket készít el. Amennyiben nem találunk ilyet, elegánsan tartózkodjunk az evéstől, egy baleset eshetősége vagy az illetlen étkezés látványa lehangol. A pincér a megürülő tálcákat leszedi, és megtöltve, kicserélve hozza vissza. A falatkás tálcáról úgy illik venni, hogy az esetleg ott már fogyasztó embereket ne zavarjuk, ne nyúlkáljunk, ne tolakodjunk. Főleg nem a fejük felett átnyúlva vesszük el a falatot - ez nagy fokú illetlenség. Az italokat általában tálcán kínálják körbe. Kiürült poharunkat se vágjuk le az étkező emberek asztalára - várjuk meg, hogy a pincérnek visszaadhassuk, a tálcájával beszedhesse azokat. Ha csatlakozni kívánunk az asztalnál fogyasztókhoz, erre kérjünk engedélyt. A kommunikáció - melyről a magyar lassan leszokott - egyébként is fontos. A „megengedné” vagy „szabad” kifejezések használata alapnorma, és elvárható, éppen úgy, mint a „parancsoljon”, a „tessék” és megfelelő adagolásban a „köszönöm” is!

 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2010. június 30. szerda, 20:27