Mark Twain amerikai író - aki a modern amerikai irodalomban az elsők közt teremtette meg a beszélt nyelv varázsát - európai utazásai során 1899-ben Budapesten is járt.
Egy hét Budapesten című írásában olvasható az alábbi történet.

Sok beszédet meghallgatott, de nem értette. Aztán egy nap, amikor humoros novellát olvasott fel, őt nem értették. Ekkor felfogadtak egy tolmácsot, aki az előadó mögött állt, s ha nevetni kellett, megpödörte a bajuszát. Erről tudta a közönség, mikor kell nevetni. Hamar elkopna a tolmács bajusza, ha beszéd közben állandóan pödörnie kellene!

A tolmácsolás tulajdonképpen nem más, mint gondolatok megfogalmazása egy másik nyelven. A tolmács kizárólag az elhangzott szövegre támaszkodhat, nem szabad megértenie a mimikával, kézmozdulattal vagy egyéb nonverbális módon befejezett mondatot.

A hivatalos tárgyalások sikere függ a tolmács szaktudásától, ezért nagyon körültekintőnek kell lennünk személyének megválasztásakor. A tolmács sohasem helyezheti saját személyét előtérbe. Feladata az, hogy a két fél között közvetítsen, méghozzá személytelenül, pontosan és tárgyszerűen, mindenkor a lényegre szorítkozva. Helye mindíg a vendéglátótól balra van, ha az nem beszéli az illető ország nyelvét. Egyébként bárhol helyet foglalhat, a lényeg az, hogy ellássa a feladatát.

Nagyon magasak a szakmai követelmények a diplomáciai életben tevékenykedő tolmácsokkal szemben. Fontos követelmény a diszkréció. Sajnos a tárgyaló delegációk vezetői időnként megfeledkeznek arról, hogy a bonyolult körmondatokat le is kell fordítani. Minden mondatnak van alanya, állítmánya, amire szüksége van a tolmácsnak, lehetőleg még a szónok életében!


A tolmácsmunka nehézségét és érdekességét illusztrálja az alábbi történet:

az orosz nyelvben a szarv és az agancs ugyanaz a szó. A tolmács ezt végig sem gondolva így fordította magyarra:

- A szarvasnak nagy szarva volt.

Erre a felháborodott magyar vendéglátó kiabálni kezdett vele:

- Magának van szarva meg a marhának! Annyit se tud, hogy a szarvasnak agancsa van?