Kalandok a kormánynál - illemtan a gépkocsivezetésnél |
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin | |||
Egy demokratikus országban jószerével mindegy, ki van kormányon. Az azonban sohasem közömbös, ki ül a kormánynál.
A hivatalos külföldi vendégekhez, delegációkhoz beosztott gépkocsivezetőkkel szemben támasztott követelmények igen magasak. Erre a munkára nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező gépkocsivezetőket alkalmazunk, hiszen ők emberéletekért felelnek, mi több, bármilyen gond diplomáciai bonyodalmakhoz vezet.Szerencsémre az esetek többségében nagyon fegyelmezett és komoly szakemberekkel dolgoztam együtt. Sokat köszönhetek nekik.
A gépkocsivezető, aki ismeri az udvariassági szabályokat, minden esetben elsőként üdvözli gépkocsijának utasait. A főhely a hátulsó ülés jobb oldala. A második hely a hátulsó ülés bal oldala. A harmadik helyen - ami a gépkocsivezető melletti ülés - a protokollos vagy a tolmács foglal helyet. Hivatásos gépkocsivezető csak akkor kapcsolódik a társalgásba, ha kérdezik, és akkor is csak a feltett kérdésre válaszol, egyébként a gépkocsiban hallottakról nem beszél. Ha két személy utazik a gépkocsiban, akkor mindketten a hátsó ülésen foglalnak helyet, ugyanis udvariatlanság lenne bármelyik részéről, ha a gépkocsivezető mellé ülne és a másikat egyedül hagyná hátul. Ha valaki maga vezeti a saját gépkocsiját, a vendéget természetesen maga mellé ülteti, mert ekkor a jobboldali első ülés a fő hely. Ha taxival utazik valaki, mindig a jobb hátsó ülésen illik helyet foglalnia. Ha hárman vannak, az üljön a gépkocsivezető mellé, aki fizetni fog. Nem szeretik a gépkocsivezetők, ha sofőrnek szólítják vagy akként emlegetik őket: hivatásnak tekintett munkájuk lebecsülésének érzik. Ezért mindig a gépkocsivezető kifejezést használjuk. A Fürtöske becenévre hallgató gépkocsivezető a jobb kezének hüvelykujjával forgatta a kormányt, mert szerinte a kocsi így is megy. Csúszós téli úton egy piros lámpánál álltunk, s amikor elindult a kocsi, ő egyáltalán nem fogta a kormányt, mondván, az autó magától is egyenesen megy. - Kanyar jön! - kiáltottam kétségbeesve. Nagy ímmel-ámmal megfogta jobb kezével a kormányt, egy kicsit fordított rajta. Ekkor elvesztettem a türelmemet, s közöltem vele, hogy neki nem a delegációban, hanem az édesanyja mellett van még a helye. Egy másik gépkocsivezetõnek az volt a szokása, hogy mindig csak a jobb kezével fogta a kormányt, a bal kezét a combja alá helyezte, vagyis rajta ült. Nem tudtam vele megértetni, hogy konvojban nagy tempóban haladva ez nagyon veszélyes. Amikor egy vidéki út alkalmával szakadó esőben, előzés közben majdnem összeütköztünk egy kamionnal, elsápadtam, mert egy hajszálon múlt az életünk. Amikor évekkel ezelőtt kiterjesztették a kék lámpák használatát, először örültünk és mi is "villogtunk". Csakhogy a kék lámpa hangjelzéssel együtt érvényes, s ez bizony hiányzott a hivatali gépkocsikból. Így fordult elő, hogy Kecskemét belterületén egy csomóponthoz érkezve villogtak ugyan a kék lámpák, mi mégis álltunk a piros lámpánál. Ekkor odakiáltott valaki: - Na mi van, nem mertek átmenni? Ördöge volt, tényleg nem mertünk elindulni. Az első gépkocsiban ültem, nekem kellett volna utasítást adnom a gépkocsivezetőnek az indulásra. Nem mertem vállalni a kockázatot. Egészen más az, amikor rendőri előfutó vezet, amiben gyakorlott és szakképzett rendőrök ülnek, fény- és hangjelzéssel, valamint tárcsa használatával irányítják a forgalmat. Amikor még nem voltak kék lámpák, a delegációs gépkocsik szélvédőjére felerősítettünk egy nemzeti színnel díszített kartont, melyre ráírtuk a PR (protokoll) rövidítést, a többi gépkocsit pedig beszámoztuk. Abban reménykedtünk, hogy a szembejövő gépjárművek ezt látva segítik a haladásunkat. A delegációs munka végeztével a gépkocsivezetők levették a szélvédőről ezt a megkülönböztető jelzést. Volt egy vidám, életrevaló, mondhatnám vagány gépkocsivezető, aki kitűnően dolgozott a csapatmunkában, s nekem is sokat segített a protokollban. Egy alkalommal kértem egy hivatali gépkocsit. Ő állt ki. Észrevettem, hogy a delegáció elutazása óta még mindig kinn van a szélvédőn a PR jelzés. Megkérdeztem, miért használja, hiszen ezt csak akkor teheti ki, ha delegációban dolgozunk. Nagyot nevetett és közölte, hogy ezt ő gyakran kiteszi, így könnyebben halad. Ezt gyorsan be is bizonyította. Abban az időben még nem volt lezárva a Kossuth Lajos tér a Parlament előtt, úgyhogy a PR jelzésű gépkocsival bevágott a térre. Nagy meglepetésünkre ott állt a díszszázad, a zenekar, fel volt terítve a vörös szőnyeg. Egy külföldi államfőt vártak. Még a lélegzetem is elállt. Ő a csodálkozó szervezők és rendőrök felé intett és a szélvédőre mutatott, majd gázt adott és mint a rakéta, végigsöpörtünk a vörös szőnyegen. Ezt szerencsésen megúsztuk! Ő még ma is nevet rajta, én viszont legkínosabb emlékeim között tartom számon az esetet. A repülőtéren az esti órákban delegáció érkezését vártuk. Az egyik jól képzett gépkocsivezető jött a lakásomra. Nálam volt egy szép csokor virág és az iratokat tartalmazó aktatáska. Mikor kiértünk a kormányváróhoz, már gyülekeztek a delegációhoz beosztott gépkocsivezetők. Néhány szót váltottam velük, s indultam a bejárat felé. Egyszercsak kiabálást hallok, s látom, hogy az én elegánsan felöltözött gépkocsivezetőm bokszol valakivel. Feléjük indultam, latolgattam, mitévő legyek. Ha túl közel megyek, még én is kapok egyet. Bár a virág és az aktatáska némi fedezéket nyújtott, féltettem a csokrot. Rendőrért kiáltottam, s most már együtt közelítettük meg a verekedőket. Az én harcias gépkocsivezetőm éppen akkor rúgta farba a nálánál egy fejjel magasabb férfit. Kérdeztem megrökönyödve: mi történt? A gépkocsivezetőm, amikor kiszállt a kocsiból, kihúzta a slusszkulcsot, becsapta az ajtót és odament a többiekhez. Ahogy visszanézett, azt látta, hogy valaki bent ül a kocsiban és keresgél. Odarohant, kirángatta a férfit a kocsiból, s ütlegelni kezdte. Ez az ember aznap szabadult ki a börtönből, s el akarta lopni az autót. Az indítókulcsot kereste, de nem találta. Gépkocsivezetőm elmondása szerint életében először nem zárta be az ajtót. A börtönből szabadult férfi sem volt szerencsés: éppen az igazságügy gépkocsiját akarta meglovasítani. Vannak olyan hivatalos programok, ahová mindenképpen pontos, megbízható, jó helyismerettel rendelkező gépkocsivezetőt kell beosztani. Máig nem értem, miért osztották be éppen a nagy pontosságot kívánó repülőtéri szolgálatra az új gépkocsivezetőt első munkanapján. Csikorgó hideg volt. Korán reggel fél hatra kértem a kocsit. Lent álltam az utcán és vártam. Eltelt negyed óra, autó sehol. Akkor már nagyon ideges voltam. Nálam voltak az útlevelek, repülőjegyek. Hivatali vezetőm repülőgépe hét órakor indult egy afrikai országba. Szokás szerint szakkönyveket és ajándékot is vitt magával a delegáció, amit előző nap gondosan becsomagoltunk, bőröndbe tettük és abban a gépkocsiban helyeztünk el, ami másnap reggel jött volna értem. Öt óra negyvenötkor visszarohantam a lakásba és felhívtam a garázst. Kérdeztem, mi történt, miért nem jön a kocsi? Legnagyobb meglepetésemre közölték, hogy még ott a kocsi, a gépkocsivezető pedig sehol. Lerohantam, futottam a taxiállomásra. Emlékszem, a nagy hó miatt nem jött a villamos, mások is a taxihoz igyekeztek. Egy kocsi állt csak bent, én értem oda elsőként. Bevágódtam, és csak annyit tudtam kinyögni: - Markó utca, rohanjunk! Kicsit csodálkozva nézett rám a taxis, de intettem neki, hogy nem kapok levegőt. Hat óra tízre értem a garázsba, mondtam a taxisnak, hogy várjon, megyünk a repülőtérre. Mit volt mit tenni, barbármód kifeszíttettem a csomagtartót és kivettem a bőröndöt. Bevágódtam a taxiba. A következő utcasarkon látom ám, hogy ballag a gépkocsivezetőm. Egy pillanatra megállítottam a taxit, hogy megkérdezzem, mégis mit gondol, hányra kellett volna értem jönnie? Azt válaszolta, hat harmincra. - Igen? Akkor nézze meg a menetlevelét! - kiáltottam dühösen s elhajtottunk. Másnap - bár ezt nem kértem - eltanácsolták. A díszétkezések legalább két órát vesznek igénybe. A gépkocsivezetőknek olyan helyen kell tartózkodniuk, étkezniük, hogy azonnal mozgósíthatók legyenek. Előfordul, hogy a díszétkezés helyszínén, egy másik teremben rendelünk számukra vacsorát. Így történt akkor is, amikor a kínai vendégek tiszteletére a magyar vendéglátó díszvacsorát adott az egyik belvárosi ötcsillagos szállodában. A diplomáciai előírásoknak megfelelően ilyenkor a nagykövetet és munkatársát is meghívják. A protokollos többnyire udvariasságból a követségi gépkocsivezető részére is biztosít vacsorát magyar kollégái társaságában. A díszvacsora idején az autók a fizető parkolóban álltak, a gépkocsivezetôk egy óra alatt elköltötték vacsorájukat a grillben. A nagykövet gépkocsivezetője kővé dermedt, amikor hűlt helyét találta a Mercedesnek. Kétségbeesetten rohant a parkőrhöz. Az elmondta, hogy miután a gépkocsivezető elment, tíz perccel később egy kínai odajött a kocsihoz, kifizette a parkolási díjat, kinyitotta a Mercedest és elhajtott. A parkőrnek nem tűnt fel a gyéren megvilágított parkolóban, hogy nem az a kínai tért vissza a gépkocsihoz, mint aki elment. Miután az fizetett, kulcs volt nála, határozott fellépése volt, a parkőr nem fogott gyanút. Nem sokkal később a szálloda előtt kiskabátban toporogtak a diplomaták, s szegény fel-alá rohangáló gépkocsivezetővel
|
|||
Módosítás dátuma: 2009. december 08. kedd, 14:02 |