Vannak helyzetek, amikor a protokollosnak szorult helyzetéből ki kell vágnia magát úgy, hogy senki ne sértődjön meg. Az alábbi történet kimaradt a Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban című könyvemből. Íme egy újabb példa a lehetetlenre!

Régen történt. Egy vietnámi igazságügyminiszter-helyettes hazánkba jött a szívét gyógyíttatni. A budapesti kórházi kezelés után azt mondták, hogy töltsön néhány hetet még a balatonfüredi szívkórházban.

A főnököm azt mondta, hogy vasárnap elmegyünk és meglátogatjuk őt. De útközben, az éppen Balatonaligán nyaraló miniszteri főnökünknek elvisszük a postát is. Így is történt.

Amikor megmondtuk a miniszternek, hogy Balatonfüredre megyünk, azt mondta ő is velünk jön.

- De ki fog tolmácsolni? - kérdeztem ijedten a főnökömtől.
- Hah! Fiacskám, majd te fogsz tolmácsolni. - Én? - kérdeztem döbbenten. Még nincs meg a francia középfoku nyelvvizsgám!
- Na és! Majd beszélsz amit tudsz.
Egy pillanatra kivert a verejték, szerintem elsápadtam. A Mercedes gépkocsiban ülve, egész úton francia kifejezéseken gondolkoztam. Közben megérkeztünk. Mosolyogva köszöntöttem a vietnámit: Bonjour Monsieur Le Van Tha! Kölcsönösen örvendeztünk egymásnak.

A miniszter hétköznapi dolgokról kezdett beszélgetni vele. Többek között arról is, hogy szép az idő, süt a nap, ott megy egy hajó. Idáig rendben volt a fordítással. Akkor azt mondta, hogy milyen szépek a sirályok, amik itt röpködnek. Na, ezt már úgy fordítottam, hogy a madarak röpködnek, mert a sirály szó sehogy sem jutott eszembe.

Egyszer csak témát váltott a miniszter és megkérdezte a betegünktől, hogy tulajdonképpen mi a baja? Mit mondanak az orvosok?

Ekkor elsápadtam. Ezt észrevette a vietnámi, ugyanis az elmúlt hetek alatt ő már felmérte az én francia tudásomat. S ekkor a segítségemre sietett. Elkezdte nagyon egyszerű, rövid mondatokkal magyarázni azt, hogy mi a baja. Abban a pillanatban eszembe jutott, hogy két nappal előbb az orvos ezt nekem elmagyarázta. Azonnal váltottam és széles mosollyal tolmácsoltam azt amit két nappal előbb hallottam.

Akkor meg a vietnámi nézett rám érdeklődő arccal. Hogy lehet az, hogy egy rövid francia mondatról én ilyen sokat beszélek. Én pedig vidáman, könnyedén tolmácsoltam innen oda, onnan ide. Majd kedvesen elköszöntem a meglepett vietnámitól: Au revoir Monsieur Le Van Tha! - és eltávoztunk.

Mikor kiértünk a főnököm azt mondta:
- Na látod fiacskám, minek féltél, egész jól ment.
Én meg csak hümmögtem , hm, hm, hát igen, igen.

Néhány nap múlva ismét találkoztam a vietnámival. Mosolyogva fogadott. Érdeklődő tekintetéből láttam, hogy most valamilyen magyarázattal tartozom. Elmondtam neki, hogy mit fordítottam. Biztosítottam őt arról, hogy valósághűen adtam elő a betegségét.

- Sejtettem, hogy valami turpisság van a dologban - mondta nevetve.
- Majd együtt megfejtettük, hogy a röpködő madarak, azok sirályok voltak. Franciául: la mouette.

Ezt a szót azóta sem felejtettem el.

Megjelent az Új-Zélandi Magyar Szó című lap 2005. szeptemberi számában.