4.rész. A 2O12.szeptember 23-án elhangzott koncert meghallgatása utáni tapasztalataim - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
4.rész. A 2O12.szeptember 23-án elhangzott koncert meghallgatása utáni tapasztalataim PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Az interjút készítette dr.Vámos Lászlóné - Katalin Fotó: Kurucz Erika   
2012. október 27. szombat, 11:50

Ani vezényel. Fotó: Kurucz Erika

 

Nagy várakozással tekintettem a program elé, ugyanis a klasszikus zeneművek hangszerei közé bekerültek a dobok, a basszusgitár és olyan egyéb hangszerek, amelyek eltérnek a megszokottaktól.

 

 

Az előadott zeneművek Novák Anikó és Takáts Róbert szerzeményei voltak. Számomra érdekes volt Bach egyik művének – a 156-os kantáta nyitótételének – feldolgozása, amelynek dallamát elsősorban az f-moll csembalóverseny 2. tételéből ismeri a közönség.

A Tánc című zenemű vérpezsdítő dobszólóval indult, ami teljesen szokatlan a klasszikus zenében, mégis oda illőnek éreztem.

 


A Sahara c. zenemű keleties hangvételű volt, melynek hallgatása közben különböző képek jelentek meg előttem, mint a sivatag, tevekaraván vonulása, homokdűnék, majd szép mozgású, táncoló nők.


A műsor végén a Taverna c. szám hangzott el, fergeteges dobszólammal, míg a közjátékokban hangszerszólók csillantak meg a nagy egészben, a vidám alaphangulatban.


Novák Anikó szerzeménye életszeretetet, játékot, derűt, pergő tempót, életörömöt nyújtott át a már tomboló hallgatóságnak. Ez volt a TAVERNA.

 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2012. október 30. kedd, 13:43