A vőlegény ruházata - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
A vőlegény ruházata PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szűr Krisztina stylist - oktató   

  

alt


 

Nos, vágjunk a közepébe! Amikor kiválasztjuk a vőlegény ruháját, akkor mégiscsak a protokoll előírásaiból indulunk ki, ugyebár. Annál inkább így van ez, mert mint közép-európai ország mi adunk a formaságokra, a legtöbb menyasszony hatalmas abroncsos ruhában, fátyolban áll az oltár elé, így az úrra, a kedves vőlegényre is szigorú szabályokat kell alkalmazzunk.
   

Az esküvő mint olyan a félünnepélyes/ünnepélyes alkalom kategóriájába esik, és ugyan a meghívottakra és résztvevőkre rá van bízva, konkrétan hogyan szeretnének megjelenni, bizonyos előírásokat be kell tartanunk. Na mármost az esküvők általában koradélután szoktak lenni, melyeket este fogadás követ. A rendezvény kiemelt szerepe miatt mindegy, jelen van-e a perzsa sah is - tekintsük e jeles eseményt "ünnepélyesnek" és ehhez igazítsuk öltözékünket! Az öltözet férfiaknak mindenképpen MINIMUM sötét árnyalatú öltöny (sötétbarna, sötétkék, szürke, fekete), fehér ing szolid mintás nyakkendővel és fekete cipővel. Ez az öltözet polgári szertartásra, egy hasonlóképpen szolidan öltözött menyasszonyhoz megfelelő, azonban egy hosszú és abroncsos ruhába bújtatott ara mellett, valljuk be, szegényes.

Az ünnepélyes öltözet férfiaknak, ha még mindig nem valamilyen speciális szabású, hosszú és díszes esküvői ruháról van szó a menyasszonynál, elegáns fekete öltöny, fehér ing, szürke vagy sötétmintás nyakkendő és fekete cipő, ami - ha igazán nemes darab - már egy modern esküvői ruhához is szép "hímnemű" hátteret ad. Vigyázat, a menyasszony díszes, hosszú ruhája szintén nagyestélyinek minősül, vőlegénye tehát ehhez mérten vágja magát gálába!

Amennyiben az ifjú pár különösen pompázatosan öltözik fel, legalább a tanúk és fotókon vélhetően szintén megjelenő közeli barátok így öltözzenek! A kísérő nőknek a nappali szertartásra alkalmi kiskosztüm, este azonban (nagy)estélyi dukál. Természetesen a kiemelt barátnők, nőnemű tanúk és a felnőtt koszorúslányok is a menyasszonyhoz öltöznek hozzá színben és stílusban - itt a sorból kilógni nagyfokú udvariatlanság volna.

Az elegáns és körültekintő házigazda általában ráírja a meghívóra, hogy miben illendő megjelenni. Míg az uraknál a sötét öltöny mindig nyerő, a meghívott hölgyeknél és az örömanya esetében is vigyázni kell, hogy a kosztüm (komplé) vagy elegáns legyen, vagy romantikusan pasztell színű, minőségi alapanyagból! Az urak esetén (kiemelt barátok, tanúk és örömapa) alkalmi megjelenéshez mindenképpen egyszínű ingek ajánlottak, lágy anyagú, precízen megkötött nyakkendővel, esetleg színben harmonizáló díszzsebkendővel. Általában elmondható, hogy a 18 óra utáni alkalmakra a sötét ruházat kötelező, más színű - akár egy elegáns aranyszínű öltönyt is - csak délután hordjunk.

Néhány esküvői kedvenc:

1) A szmoking az esküvő klasszikus férfiruházata. Az angolok a vacsora után visszavonultak dohányozni, s ehhez lecserélték kényelmetlen frakk-kabátjukat egy másfajta felöltőre, az azonos színű és anyagú dinner jackettre, ez lett a szmoking felső elődje. A divat változásaitól függetlenül a szmokingnak ma is meg kell felelnie bizonyos követelményeknek: felső és alsó része azonos (fekete vagy éjkék) színű és anyagú! Amikor a meghívóra azt írják, hogy BLACK TIE vagy CRAVATE NOIR, az szó szerint fekete csokornyakkendőt jelent. Ugyan az az igazán autentikus, ha valaki maga köti meg, kaphatóak előre megkötött, gumival a nyakba erősíthető változatok is. Kiegészítői: a fekete csokornyakkendőn kívül a spanyol öv, a szmoking-ing, a mellény, a cipő és a selyemsál (a csokornyakkendő színe lehet még szürke, esetleg pezsgő színű is.)

                                                alt     


 

Mi jellemző a szmokingra?

 

A kabát reverje selyemmel vagy ripsszel bevont, gombja úgyszintén, a nadrág oldalán galon (selyemzsinór) van, a kabáton nincs zsebtakaró patni, a nadrágon nincs övtartó, nem hajtókás, a zakón nincs sliccelés. Általában mellénnyel hordják. A zártabb fajtához nem szükséges, mély záródású alfajához azonban kötelező a spanyolöv használata! Ha a szmokinghoz nem viselünk mellényt, akkor mindig kötelező a spanyolöv használata. Ma az esküvőkre a szmokingot bátrabban variálják: extrém mintájú spanyolövvel, színes csokornyakkendővel, mintás mellénnyel. Nyakkendővel felvenni azonban ízléstelenség. A spanyolöv vagy csokornyakkendő kiegészítő színeit a menyasszony ruhája határozza meg, de a kevesebb általában több: egy elegáns, "egyszínű" úr sokkal hódítóbb.

Estélyi öltönyt, szmokingot régen csak 19 óra után szabadott viselni, ma azonban a vőlegény felveheti délutáni ceremóniára is. Az ünnepi, társadalmi alkalmakra, így esküvőre való öltönyök között a hagyomány szerint a frakkot nagyestélyi, a szmokingot kisestélyi öltönyként emlegetik. Ezenkívül estélyi öltönynek számít a zsakett, csakúgy, mint az elegáns, sötét tónusú, after-six-nek (hat utáni) nevezett öltönyök. A esküvőre szabály: uraknak zéró tolerancia, semmi ékszer! A mandzsettagomb ne legyen feltűnő, ha nappal hordjuk; este lehet elegánsabb kivitelű. A zokni térdig ér és fekete éppen úgy, mint a cipő (melyen csatnak és fűzésnek, szegésnek nincs helye)!

Szmokingot bármilyen stílusú menyasszonyi ruhához választhatunk a vőlegény számára, hiszen olyannyira megszokott látvány, klasszikus mind színben, mind szabásban, hogy szép "hátteret" biztosít akár a romantikus, akár az extravagáns menyasszonynak is.

2) A dinner jackett manapság voltaképpen azt jelenti, hogy a szmoking nadrágja és zakója nem azonos anyagból és színből készült. Dinner jackettet főleg szabadtéri alkalmakkor viselhetünk és a laza vagy romantikus esküvők kiváló kísérője. Zakója és a rajta lévő tükör (rever) világos színű, leggyakrabban ecru, minden más kiegészítő fekete! Szmoking-ing és csokornyakkendő való hozzá. Általában viccesen úgy emlegetik, hogy ez az outdoor-szmoking... Amennyiben a menyasszony ruhája pasztell színű, a dinner jackett is lehet színes, pld. pezsgő vagy óarany színű. Ügyeljünk arra, hogy a stílus ne váljon dandyssé és a színkavalkád ahelyett, hogy kiemelné, ne nyomja el stílusban a menyasszony ruháját.

3) A cutaway (ejtsd katövéj), avagy becenevén "cut" a nappali szmoking, zsakett, mely az esküvők örök kedvence. Ha lefordítjuk, "levágott"-at jelent, ami utal keletkezésére: az elöl lekerekített lovaglókabátból keletkezett, hastájékon (vigyázat a nagy pocaknál!) egyetlen gombbal záródik általában. Egyszínű fekete vagy szürke kabátból és fekete-szürke csíkos, hajtóka nélküli nadrágból áll. Elegáns fekete cipő, gyöngyszürke vagy bézs pikémellény egészíti ki. Ing, ezüstszürke vagy bézs nyakkendő és ugyanilyen díszzsebkendő való hozzá. Nyakkendő helyett régi időket idéz a plasztron, mely lazább esésű, szélesen drapézott, amolyan partedli-szerű nyakkendő. Dísztűt is tehetünk rá.

A cut színeivel nem érdemes játszanunk, ha nem szürke és fekete, maximum valamilyen semleges pasztellt válasszunk - a különleges megjelenést inkább a mellény és plasztron beszövéses mintájával adjuk meg, mely lehet törökminta vagy pötty is. A cut kísérője esküvőn lehet szürke cilinder, mellyel azonban olyannyira megadjuk vendégeinknek a ceremónia öltözködési alaphangját, hogy kérdés, el mernek-e jönni vagy kapnak-e ilyen gyorsan áruvásárlási kölcsönt ruházatra. A cut a romantikus, repkedően finom, retro hatású esküvő kelléke. Polgári vagy merev modern ruházathoz giccses és anakronisztikus hatású lenne, míg az önmagában hatásvadász, királyi pompájú menyasszonyi ruha mellett színpadiassá válik.

4) Amikor a meghívón WHITE TIE vagy CRAVATE BLANCHE olvasható, akkor frakkot kell felvenni. Ez a megjelölés fehér csokornyakkendőt takar. A frakkhoz tradicionálisan kötelező a fekete lakk papucscipő. A frakk kizárólag esti viselet, esküvőkön igen ritka. Szintén lovaglókabátból született. Színe szigorúan fekete, reverje selyemmel bevont. Szárnyaira tilos ráülni: laza mozdulattal dobjuk két oldalra. Alatta a fehér piké frakk-ing állónyakkal vagy pikémellény viselése még ma is kötelező; nadrágján dupla galon van, a nadrágnak hajtókája és övbújtatója viszont nincs. Ugyan kabátjának gombjai vannak, eleganciáját pont az adja, hogy nincs összegombolva. A frakk színe tradicionálisan fekete, s bár a fazonja nagyon érdekes és gondolatébresztő, más színekkel, még szürkével se kísérletezzünk, mert úgy fogunk kinézni, mintha filmet forgatnánk.

5) Modern fazonok: A jó alakú urak kedvence a spencer és a dandy fazon. Előbbi manapság úgy néz ki, mint egy fecskefarok nélküli frakk. Szűkebb nadrág illik hozzá, torrero hangulatú uraknak, többsoros fodrokból álló esküvői ruhához igazán autentikus. Spanyol öv - soha nem bőröv! - és álló nyakú ing való hozzá, mint a frakkhoz. Eleganciáját akkor tudjuk legjobban érvényesíteni, ha valóban csak egy farkatlan frakk és nem valamiféle átmeneti ruhaképződmény! Előfeltétele a magas, szikár alkat és keskeny csípő. Különösen kísérletező kedvű párok választhatnak arany díszítő bortnis spencert is!

A hosszított fazonú alkalmi felöltő magas, de erőteljesebb mellkasú alkatokon áll jól. Az izmos karú és pocakos, valamint alacsony, ill. rövid lábú urak kerüljék. Általában magasan zárt, testre szabott zakóból és mellényből áll, plasztron illik hozzá. A dandys stílusú, hosszított fazonú öltönykabát az esküvők egyik kedvence, divatos nevén longzsakett. Divatos variációja az elől nyitottabb, testet jobban követő gérok, melyhez inkább színes mellény passzol, hogy ne nézzünk úgy ki, mint Poirot házikabátban!

6) Party-stílus: extrém színek és díszítések. Longzsakett arany szövetből és hímzéssel, maffiacsíkos selyem öltöny, kétsoros gombolású zsakett, színes öltöny klasszikus fazonban, extrém széles reverű frakk, hófehér selyemszmoking, virág és strassz dísztűk...sok olyan ötlet van, ami a divattervezők agyában megszületik és az esküvőn nyugodtan felvehetik az urak.

Megfontolandó, hogy ki meri és tudja viselni? Vajon nem lesz-e dzsigolós? A színe nem túlzó-e és nem játssza-e le a menyasszonyt a porondról? Az esküvő helyszínéhez képest nem eltúlzott és puccos-e? Ezeket a kérdéseket kritikusan mérlegeljük és úgy döntsünk, a praktikumot is figyelembe véve: az ár és a tény, hogy esetleg soha többé nem hordható, melyik típus mellett szól? A cipő mindig legyen semleges és a nadrágnál egy picit sötétebb, hegye legyen mérsékelten hosszított és inkább kerekded!

Alapanyagok

A vőlegény ruházata legalább annyira fontos, mint a menyasszonyé, ahogy az is, hogy az ifjú pár harmonikusan mutasson egymás mellett. Ebben nagy szerepe van a felhasznált anyagoknak, melyek finom kontrasztjaival és összhangjával a pár kiegyensúlyozott összképe erősíthető. A vőlegény ruházata - kisebb különbségekkel - hasonló anyagokból készülhet, mint a menyasszonyé. Szokás szerint kevésbé díszes, mintás vagy hímzett, színe sokszor sötét, de nem ritkák a világos vagy a színes öltözetek sem. Előfordul, hogy a menyasszony ruhájának anyaga visszaköszön a vőlegény mellényén vagy nyakkendőjén, ezzel is jelezve az összetartozásukat.

                                               

Az öltönyök alapanyaga változatos, a merevebb szaténoktól kezdve a csiszolt pamutvásznakon át, egészen a gyapjú-, pamut- és kevert szálas szövetekig széles skálán mozog. Különösen kedveltek a fésűsgyapjúból készült, vékony, finom szövetek, a halszálkás mintázatú szövetek és vásznak, illetve a sávolykötésű gabardin. Alapanyagukat tekintve a gyapjú és a pamut mellett megjelennek a moher, illetve alpaka szőrből készült fonalak, melyek visszafogott fényt kölcsönöznek a szövetnek és teljesen gyűrődésmentesek.

Ügyeljünk a műszál keverési arányára: kis mértékben gyűrődésmentessé teszi öltözékünket, de teljesen műszálas (pld. kölcsönzött, olcsó) öltözékünkben másodpercek alatt leizzadunk, befűlik a bőrünk. A nyári öltönyök készítésére leginkább alkalmas gyapjúszövet a tropikal, mely kellemes hűvös érzést kelt viselőjében, jó hőszigetelő képessége miatt ugyanis nem engedi be a nyári meleget.


 

 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2010. szeptember 01. szerda, 18:35