Szíves vendéglátás - protokoll az étteremben 2. - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
Szíves vendéglátás - protokoll az étteremben 2. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   
2009. június 24. szerda, 22:33

 

56413.jpgJúlius volt, mégis hűvös, esős időben kellett díszebédet rendelnem az egyik szépfekvésű, ismert étteremben, ahonnan jó időben szép a kilátás.

Kétféle menüajánlatot kértem, lehetőleg nem túl drágát. Főnökeim ebből is az olcsóbbat választották.

 

 

 

b_300_160_16777215_0___images_stories_szivelyes_vendeglatas2.jpeg

 

Az előétel a következő névre hallgatott: "Konyhakerti saláták, fürjtojással és tökmagolajjal". Mégiscsak nyár lévén, nem lehet gond a friss konyhakerti növények beszerzése, gondoltam, és a fürjtojás is olyan elegáns. Majd leestem a székről, amikor kihozták e név alatt a következőket: salátalevél alapon három vékony karika sárgarépa, három szelet uborka, negyed paradicsom, fél fürjtojás, s ami most következik, ilyet még nem látott a világ! Savanyú ecetes paprika (aszott) és az a jó érett ecetes csalamádé. Úgy restelltem magam, hogy alig mertem a tányéromról felnézni. A palacsinta "erdei módon" is csalódás volt: közönséges befőtt és lekvár jelképezte az "erdeit".

Az egyik vidéki reprezentatív kastélyban kétszáz külföldi vendég részére szerveztem koktélt. Elküldtem a megrendelőt, még a felszolgálók létszámában is megállapodtam. Kértem a kastély igazgatóját, hogy a rendezvény előtt egy órával hívja össze a felszolgálókat, tájékoztatom őket arról, mi az elvárásom.

A meglepetés akkor ért, amikor a felszolgálók beléptek. Elegánsan felöltözött, kedves fiatalok, mondhatnám gyerekek voltak. Kiderült: ők a helyi vendéglátóipari szakközépiskola tanulói. Elfelejtették közölni, hogy tanulókat alkalmazunk. Kész tények elé voltam állítva.

Végiggondoltam a dolgot: ezek a gyerekek nem tehetnek arról, hogy ideküldték őket. Ha most ebből botrányt csapok, azzal azt érem el, hogy még az önbizalmuknak is vége. Így aztán megkértem őket arra, hogy legyenek nagyon udvariasak, gyorsak, segítőkészek és sokat mosolyogjanak. Folyamatosan kínálják meg a vendégeket a hideg-meleg falatkákkal és a desszerttel. Miután a koktélpartin a hangsúly a széles italválasztékon van, azt is kínálják körbe és mielőbb szedjék össze a használt poharakat. Kértem, ha bármi gondjuk van, azonnal szóljanak. Helyeslően bólogattak.

Meg kell mondanom őszintén, nagyon ideges voltam. Féltem, nehogy leöntsék valakinek a ruháját a nagy igyekezetükben. Amikor azonban a koktél végetért, fellélegeztem. Kellemesen csalódtam: a gyerekek profikat megszégyenítő figyelmességgel bántak a vendégekkel.

Egy év múlva ismét állófogadást kellett rendeznem ugyanebben a kastélyban, ugyanannak a körnek. Elhatároztam, óvatos leszek, alaposan végigolvasom az összes ajánlatot. Kikötöttem, hogy a felszolgálók ne tanulókból álljanak. Megnyugtattak, hogy minden rendben lesz.

A fogadás előtt egy órával ellenőriztem a helyszínt. Elegánsan meg volt terítve, szépek voltak a hidegtálak, ott voltak a chafing-ban a megrendelt meleg ételek, volt desszert és gyümölcs, a kistányérok és a szalvéták is a helyükön voltak. Az italpulton is mindent rendben találtam.

Hiányzott viszont valami, amit nem vettem észre. A használt tányérok és poharak számára nem voltak ún. "lerakó asztalok". Kisasztalokra mindenképpen szükség van. Sokan nem tudják: nem illik visszatenni a használt tányért és evőeszközt a díszasztalra, ahol az ételek vannak.
A fogadáson egy idő után arra lettem figyelmes, hogy sokan sétálgatnak üres használt tányérral a kezükben.

Akkor néztem szét és vettem észre a hiányosságot. Amikor elhaladtam a széles ablakpárkány mellett, ott már hegyekben álltak a használt tányérok, poharak és evőeszközök. Berohantam a konyhába és sürgetni akartam a felszolgálókat, de nem láttam senkit. Futkároztam egyik helyiségből a másikba, míg végre láttam egy nőt, aki mosogatott. Kérdezem tőle, hogy hol vannak a többiek.

- A többiek? - kérdezett vissza csodálkozva. - Csak hárman vagyunk! Ketten kint, én pedig folyamatosan mosogatok, mert nincs elég tányérunk!
Az ünnepi asztalhoz visszatérve siralmas látvány fogadott. Most már nemcsak az ablakpárkányok, hanem a díszasztal is tele volt használt tányérokkal. Sürgettem a két felszolgálót, de a kétszáz vendég után ottmaradt tányérokkal nem tudtak megbirkózni. Nagyon csalódott voltam. Nem vígasztalt, hogy követségi fogadáson is tapasztaltam már hasonlót.

A fiatal, kezdő szakemberek megnyugtatására: amíg ösztönösen viselkedtem az étkezések alkalmával, addig nem volt semmi baj. Miután azonban elolvastam az egyik, diplomaták részére összeállított szakkönyvet és annak útmutatásaira gondoltam, engem is megzavart.
A könyvben azt olvastam: "ha leülsz, vedd el rögtön a szalvétát és terítsd az öledbe". Megtettem.

Kihozták az előételt: a vajból kivágott virág olyan kemény volt, hogy amikor a késsel a kenyérre akartam kenni, az kiugrott az abroszra. Rémülten néztem szét, vajon ki látta. Itt bizony tenni kell valamit, amíg a pincér visszaér - gondoltam. Egy ügyes csellel, hopp!! A késsel visszadobtam a vajvirágot az abroszról a tányérra, majd unottan néztem ki az ablakon, miközben fél szemmel figyeltem a többieket. Úgy tűnt, megúsztam a malőrt.

Azt olvastam továbbá, hogy az étkezés megkezdésekor a teríték egy lapostányérból áll. A tányér hófehér volt, a pincér viszont odasúgta, hogy a teríték herendi porcelán és az evőeszközök is újak. Döbbenten néztem szét: erre a fehér tányérra mondja, hogy herendi porcelán? Szerencsére rosszul értettem. Később leszedték a fehér tányérokat és valóban herendi porcelánban szolgálták fel az ételeket.

A könyv szerint a poharak használatára vonatkozóan az a szabály, hogy a legkönnyebb szeszes italt a legnagyobb, fokozatosan befelé haladva, a legtöményebbet a legkisebb pohárba töltik. Az italokat a felszolgáló személyzet jobbfelől tölti. A sört minden vendég elé pohárba kitöltve helyezik el. Akárhogy néztem azonban, csak három egyforma talpaspohár volt a terítéken. Itt most melyik a vizespohár, gondolkoztam. Hiába, az élet az más. A könyv szabályai nem mindig érvényesülnek, mert az egyik pohárba ásványvizet, a másik kettőbe fehér, illetve vörösbort töltöttek.

Az egyik étkezésnél aperitifként olyan italt választottam, amelyben egy jégdarab és egy citromkarika úszkált. Amikor inni akartam, a jég és a citrom eltorlaszolta az italt a pohárban. Amikor meglötyögtettem kicsit a poharat, elmozdult a citrom és a jégdarab, így a pohár tartalma egyszerre zúdult a nyakamba, valamint a piros blúzomra. Ijedten néztem szét, szerencsére senki nem látta. Próbáltam kecsesen tartani a poharat, hogy a blúzomon lévő foltot eltakarja.

scroll back to top