Nyolc miniszter volt a főnököm - A Tudós Klub - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
Nyolc miniszter volt a főnököm - A Tudós Klub PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   
2010. február 07. vasárnap, 19:19

 

altA Magyar Tudományos Akadémia dísztermében országos értekezletet rendeztünk. A dísztermen kívül kibéreltük a közelében lévő sárga és zöld szalont, valamint a zeneszobát. Az értekezlet kilenckor kezdődött. A rendezvényt megelőző napokban felvettem a kapcsolatot a rendőrséggel és kértem, hogy biztosítsanak parkolóhelyet az Akadémia előtt.


A rendezvény napján fél nyolckor odamentem az épület elé kirendelt egység parancsnokához és bemutatkoztam. Összehívta a téren lévő összes rendőrt, akiket tájékoztattam arról, hogy mennyi vendég várható és hány gépkocsit kell elhelyeznünk. Miután hajnaltól a Roosevelt téren voltak, felajánlottam, hogy az épület földszinti büféjében igyanak egy kávét vagy üdítőt a hivatal számlájára. Viccesen mondtam: a büfést jelszóval szólítsák meg, mondják például azt, hogy „igazságügy”, s akkor nem kell fizetniük. Köszönettel tudomásul vették. Természetesen mindezt megbeszéltem a földszinten lévő büfé vezetőjével is, majd felmentem az első emeletre. Mindent ellenőriztem a műszaki szakemberekkel, megtekintettem a szalonokat, amelyeket a Tudós Klubon keresztül lehetett megközelíteni. Azt kérték tőlünk, hogy lehetőleg csendben közlekedjünk, mert a Tudományos Akadémia elnökének szobája a Tudós Klub előteréből nyílik, ne zavarjuk őt a munkájában. A Tudós Klubhoz csatlakozott még egy kis büfé, ahonnan kávét szolgáltak fel az itt tárgyaló vendégeknek.

Szünetben a díszteremből kifelé haladva beszélgettem valakivel, amikor odarohan hozzám az Akadémia egyik műszaki embere, és izgatottan azt mondja: képzeljem, mi történt. A Tudós Klubban összeültek a professzorok. Fél óra alatt háromszor jött be a rendőr a helyiségbe, emlegetett valami jelszót, odament a zárkörű büféhez és kávét kért. Míg kortyolgatta, belehallgatott a professzor urak vitájába. Mi ez a cirkusz? Mi ez a felderítő hadművelet? A professzor urak most annyira megsértődtek, hogy összecsapták a mappájukat és dühösen elmentek. 

Elképedve hallgattam a történteket. Próbáltam megmagyarázni, hogy itt semmiféle felderítés nem folyik, higgyék el, én magam sem vagyok felderítő. Egyszerűen az történt, hogy a téren őrt álló rendőröket lecserélték. A régiek annyit mondtak az újaknak, hogy „igazságügy” jelszóra ihatnak egy kávét a büfében. Csakhogy valaki elirányította az épületben a rendőröket, és azok nem a földszinti, hanem az emeleti – a Tudós Klubban lévő – büféhez mentek.

Minden esetre úgy döntöttem, egyelőre jobb, ha nem látogatom a Magyar Tudományos Akadémia Tudós Klubját.

 

 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2010. április 14. szerda, 19:57