Újabb részletet közlünk dr.Vámos Lászlóné: Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban című könyvéből. „Öttagú távol-keleti vendégekkel voltunk cirkuszban. Vadállatok a fedélzeten címmel ment az előadás, az első sorban ültünk. Az a legjobb hely a gyerekekkel, de nem a delegációval!”

Amikor először vettem részt nemzetközi konferencián, az én feladatom a jegyzőkönyvvezetés volt. Egy idősebb úr vezette a tárgyalásokat.

Este elmentünk a vendégekkel a Fővárosi Nagycirkuszba. A műsorszámok között szerepelt egy bűvész, aki azzal szórakoztatta a nagyérdeműt, hogy kihívott valakit a porondra és annak mindenét eltulajdonította. Egyik külföldi vendégünk hamarosan az "áldozatok" közé került, s - nagy nevetés közepette - az útlevelétől a pénztárcájáig mindenét elszedte a bűvész. Nekem ez egyáltalán nem tetszett, sőt kifejezetten zavart, hogy éppen a külföldi delegáció tagját szemelte ki.

De mintha az ördög szállta volna meg, ismét közülünk választott: kihívta a tárgyalásokat vezető idős urat. Zeneszó és hókusz-pókusz mellett elvette a szemüvegtokját, pénztárcáját, majd észrevétlenül legombolta a nadrágtartóját. Szerencsére elől összefogta a nadrágot, míg magát a nadrágtartót az úr háta mögött lobogtatta. Óriási nevetés volt a cirkuszban.

Mi döbbenten néztünk, vártuk a fejleményeket. Most egyenként visszaadta a tárgyakat, s a végén megkérdezte tőle, hogy mindene megvan? Az úr nevetve válaszolt, hogy igen. A bűvész ekkor elindult vele a porond széléig, úgy, hogy elől fogta áldozata nadrágját, s a nadrágtartót változatlanul a háta mögött rázta. Mikor a porond széléhez értek, a bűvész átadta a nadrágtartót. Szegény úrnak azonnal letörölték a mosolyt az arcáról, amikor ezt sokdioptriás szemüvegén keresztül, az erős fénycsóvában meglátta. Zavarában alig talált vissza a helyére.

Ekkor elhatároztam, hogy a delegáció tagjait soha többé nem engedem bevonni semmiféle attrakcióba. Ez volt az elmélet, de a gyakorlat, az mindig más!

Legközelebb öttagú távol-keleti vendégekkel voltunk cirkuszban. "Vadállatok a fedélzeten" címmel ment az előadás, az első sorban ültünk. Az a legjobb hely a gyerekekkel, de nem a delegációval!

Az első kellemetlenség akkor ért, amikor behajtották a vadállatokat, és a porondról ránk szóródó homokot alig győztük lesöpörni a ruhánkról. Ezután nagy csinnadrattával behajtottak tíz tevét, ezek körben rohangáltak. Nyár lévén, virágos ruhában voltam. Ahogy ismét körberohantak a tevék, az egyik folyton rám nézett. Idegesen gondoltam arra, csak nem legelni akar a virágos ruhámról? Amikor a következő kört futotta végig a tevesor, akkor az én tevém kilépett a sorból és megindult felém. Erre úgy megijedtem, mert eszembe jutott az összes félkarú tevehajcsár, és felugrottam a padra. Az öt távol-keleti vendég rémülten követte a példámat. Ott álltunk elegánsan felöltözve a padon. Az egész cirkusz közönség hahotázott, azt hitték, hogy ez a show műsor, ami benne van a programban. Ijedtemben hátrafelé leugrottam a padról. Elkezdtem felfelé rohanni a lépcsősoron, a többiek engem követtek, miközben a nagyérdemű még mindig rajtunk nevetett. Ekkor elhatároztam, hogy soha többet nem megyek cirkuszba delegációval.

(Részlet dr. Vámos Lászlóné: Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban című könyvéből)