Dr.Vámos Lászlóné: Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban című könyvéből közlünk részleteket a nagy érdeklődésre való tekintettel. A színes történetekből kitűnik, hogy a protokollos bármennyire igyekszik felkészülni a váratlan helyzetekre, mégis érik meglepetések. Íme az első:

**
Új épületet kapott a Budai Központi Kerületi Bíróság. Az átadás időpontját nyárra tűzték ki, de végül csak a következő év januárjában adták át az épületet.
December közepén a főnököm szólt, hogy január 10-én lesz az épület ünnepélyes átadása, menjek ki munkatársaimmal a helyszínre, nézzek körül. Elmondta a tervezett programot: kórusmű, ünnepi beszédek, ünnepélyes kulcsátadás, ismét kórusmű, állófogadás.

Az első gondolatom az volt, vajon hol lehet díszdobozban elhelyezett kulcsot csináltatni, de azonnal. Forgattam a telefonkönyvet, míg beugrott az egyik cég neve. Szerencsém volt, vállalták, de a karácsonyi és újévi ünnepek miatt nagyon rövidnek találták a határidőt. Többszöri egyeztetés után az épület stílusához illő "gótikus" kulcs elkészítésében állapodtunk meg.

A helyszíni szemlére mindjárt elhívtam a Taverna Szálloda Catering vezetőjét és a Budafoki Kamarakórus karnagyát. Mindketten kiválóak a szakmájukban, nem véletlenül kértem fel őket e nehéz feladat megoldására. Amikor beléptünk az épület előterébe, mindhárman majdnem szó szerint hanyatt estünk a csodálkozástól. Az épület bejáratát pallón haladva értük el. Ajtó nem volt. A bejáratot nylon takarta el. Az előtérben hegesztettek, kalapáltak, falat fúrtak.
Itt akarnak állófogadást tartani?

Itt akarnak kórusműveket hallgatni? - kérdezték döbbenten egymás szavába vágva. Hümmögve bólogattam. Itt bizony, méghozzá három hét múlva.

Felmentünk az "emeletre". A lépcsőkön még nem voltak védőkorlátok, így a falhoz lapulva kerülgettük a vascsöveket, a csempéket és a malterosládákat. Tájékozódásunkat az is nehezítette, hogy az épület emeletei is szintekre voltak osztva, alig ismertük ki magunkat. Néztük, hol legyen a fogadás. A kétszáz vendégre való tekintettel ezt csak a harmadik emeleti folyosón tudtuk elképzelni. A kórus helyét legalább háromszor kijelöltük.

Még karácsony előtt kiküldtük a meghívókat, elkészült a forgatókönyv, megoldódtak a parkolási gondok. Az épületen éjjel-nappal dolgoztak.

Eljött a nagy nap. Működésbe léptek a biztonsági berendezések, mindenki a helyén volt. Megérkezett a miniszterelnök, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az igazságügy-miniszter és a többi rangos vendég. Elhangzott a Himnusz és az ünnepi köszöntőbeszéd, ünnepélyesen átadták a gótikus kulcsot a bíróság elnökének. Ismét a kórus következett, csak annyit tudtam, hogy vidám felvidéki népdalok hangzanak el. Már kezdtem megnyugodni, eddig minden simán ment, nagy baj már nem lesz, biztattam magam.

Felhangzott az első szám:

"Magas a rutafa, ága elágazik, la-la-la,
Hopp ide tisztán, szép palutt deszkán, trallala,
Összegyűltek, összegyűltek az izsapi lányok,
M-hm, ej, ha, az izsapi lányok, akik
Egy marék lisztecskéből meggyúrják azt
Zsíros gombócának…"

Még én is dúdolgattam magamban, amikor elhangzik, hogy

"oda méne, oda méne
a bíró kutyája,
és mind megevett a zsírós gombócából."!

A sok jogász, köztük az épületet birtokba vett bírók velem együtt döbbenten néztek. Nem is értettem hirtelenjében, hogy ki ette meg a zsíros gombócot? Egy pillanatra azt hittem, hogy a vicces kedvű karnagy úr tréfát űz a magas vendégekből. Ekkor újból megismételték, hogy bizony

"a bíró kutyája mind megette a zsíros gombócot."

Ekkor mindenkiből kitört a nevetés. Most értették meg - mint ahogy én is -, hogy nem a bíró ette meg a zsíros gombócot, hanem a kutya, és végtére ez is csak egy népdal. A kórus énekelte tovább önfeledten, hogy

"így lőn vége, igy lőn vége a leányi bálnak,
ajaj, ajaj, a leányi bálnak!"

(Részlet Vámos Katalin: Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban című könyvéből