Biztonság - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
Biztonság Nyomtatás
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   


alt

 

Õexcellenciája Jacques Chirac, a Francia Köztársaság elnöke 1997. január 15-16. között tett hivatalos látogatást hazánkban.
A továbbiakban megtudhatjuk, hogy ki a jó testőr és olvashatunk a biztonsággal összefüggésben egyéb érdekességekről: konvoj érkezik, kordon közé kerül, mit tud a bombakereső kutya, mi az élelmiszer vegyész feladata, tanácsok az újságíróknak, információ a protokollos részére

 

 

 

Alaphelyzet: a személybiztosító munkája során soha senkivel nem foghat kezet, mert ha megfogják a jobb kezét, ezzel már félig harcképtelenné tették.

alt

A képen látható testőr napszemüveget visel, de ez nem helyes. El kell vegyülnie a vendégek között, észrevétlennek kell lennie. Napjainkban nincs szükség sok felszerelésre, olyan modern a technika, hogy videókamerát sok helyre el lehet helyezni, amivel szemmel tartható a környezetet.


Az elnök programját a francia nagykövetség és a Külügyminisztérium karöltve szervezte, a végén azonban nekem is jutott feladat. Jacques Chirac elnök úr ugyanis az Igazságügyi Minisztérium aulájában adott fogadást a Magyarországon élő francia állampolgárok, valamint a Franciaországhoz kötődő magyarok részére.

Azokban a napokban hatalmas hóesés zúdult a városra. Már három nappal korábban hómunkások próbálták szabaddá tenni az utcát. A programot megelőző napokban mindenféle szakemberek tanulmányozták a helyszínt. A francia nagykövet és felesége is terepszemlét tartott. Az aulába kérették a virágdekoráció elkészítésével megbízott személyt és megállapodtak a virágok színében. Azt kérték tőle, hogy lehetőleg a francia állami zászló színeivel, kék-fehér-pirossal díszítse az aulát. Tüzetesen szemügyre vették az épületet. A sors iróniája, hogy mielőtt jöttek, éppen akkor eltört a nagy szárnyas ajtó, így vassal volt kitámasztva. Emberemlékezet óta nem volt a szárnyas ajtókkal semmi baj.

Január 14-én megjelent az épületben a francia Commandant de Police tizenöt szakembere. Végigjárták a folyosókat, a garázsudvart, a VIP - helyiséget. Álldogáltunk az aulában, amikor váratlanul azt kérdezték, szerintünk megközelíthető-e a padlásról a tető. Mindnyájan felnéztünk a tető irányába. Legnagyobb meglepetésünkre ebben a pillanatban óriási recsegés-ropogás közepette betört néhány üvegablak. Döbbenten egymásra néztünk. Mint később kiderült, az olvadástól nagy hótömeg esett az üvegablakokra, emiatt törtek be nagy robajjal, hogy éppen abban a pillanatban, ez a véletlen műve volt. Mindez a látogatás előtti napon! A biztonságiak kidolgozták a menekülési útvonalat arra az esetre, ha valamilyen váratlan esemény következtében a köztársasági elnöknek el kellene hagynia a helyszínt. Értesítettem az Elektromos Műveket, mert félő volt, hogy a nagy terhelés miatt kialudhatnak a villanyok. Ahhoz, hogy ilyen esetben telefonálni lehessen, zseblámpára vagy gyertyára is szükség van, ezért azt is az íróasztalomra készítettem.

Végül mégiscsak minden sikerült, amit az is bizonyít, hogy néhány nap múlva a francia nagykövet köszönőlevelet küldött részemre, csatolva a köztársasági elnök névjegyét és ajándékát, egy elegáns ezüstszínű papírvágó kést a következő bevéséssel:

"Le Président de la République Francaise
Jacques Chirac"


alt


Ki a jó testőr?

Ha egy magánvállalkozó arra az elhatározásra jut, hogy magántestőr szolgálatát veszi igénybe, akkor - többek között - a következőket kell figyelembe vennie:

- a kezdő testőrnél előfordulhat, hogy túlértékeli saját
szerepét
- visszaél megbízója gyengeségével vagy félelmével,
esetleg bizalmaskodik.

Egy külföldön élő testőr véleménye szerint:" egy testőr legyen fitt, egészséges és kisportolt testalkatú. De nem szükséges, hogy izomember legyen, ez inkább hátrányos, mert mindenki sejti, hogy ki ő. A testőrnek bele kell simulnia a tömegbe, a védett személy környezetébe, hogy feltűnés nélkül láthassa el feladatát. Természetesen más képességekre is szüksége van. Fontos a tájékozottság, ismernie kell a védett személy problémáit. Például, hogy vannak-e ellenségei, vagy hogy milyen gyógyszereket szed. Előfordulhat, hogy az illető rosszul lesz, netán autóbaleset éri. Az élete múlhat azon, hogy ismerem-e a vércsoportját. A felkészülés a személyi adatokból legalább kéthetes munkát jelent. A kényes vagy zavarba ejtő adatokat persze másoktól lehet megtudni. Például a feleségtől, a barátnőtől vagy a titkárnőtől.

 

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesz a jó testőr  előre ki nem számítható helyzetekben, a következőt tudom mondani:

Nem áll le verekedni, hanem a lehető leggyorsabban elviszi a helyszínről azt, akire vigyáz. Nem kockáztatja megbízója testi épségét. A legvégső esetben veszi el önvédelmi fegyverét.  A fegyvert mindenki el tudja sütni, de nem mindegy, hogyan. Ezt is állandóan gyakorolni kell. Ha lehetséges, inkább mellőzzük a fegyver használatát.

Fontos, a gyors helyzetfelismerés. Ha bemegyünk egy hotelba vagy egy olyan terembe, ahol sok ember tartózkodik, nyomban ráérzek, hogy kit kell figyelnem."



Általános követelmény a testőrrel szemben, hogy

  • ismerje a társasági illemszabályok alapelemeit, a protokoll bizonyos szabályait
  • mindenkor az alkalomhoz illően, a megbízójához alkalmazkodva öltözködjék.
  • Ha a megbízója nem dohányzik, akkor a testőr sem dohányozhat a társaságában.
  • Az elméleti ismeretek elsajátítása mellett folyamatosan képeznie kell magát az önvédelmi sportokban és a lövészetben egyaránt.
  • Ma már kötelező a testőr számára is legalább egy nyelvnek az ismerete, lehetőleg az angol nyelvé.


Fontos ismeretek és érdekességek a biztonsággal összefüggésben.

1. Adjunk helyet az úttesten, a konvojjal érkező gépkocsiknak.

A védett személyeket szállító konvoj közlekedésének szabályait a KRESZ pontosan leírja, elegendő azokat betartani. Természetesen az elő és az utánfutó gépkocsik feladata a védett személyt szállító biztonsági gépkocsi védelme, így ha valaki ezt az autót akarja megközelíteni, az számítson arra, hogy az előbb említettek valamelyikével fog ütközni.

2. Ha valaki kordon közé kerül, ne kezdjen el szaladni.

Minden esetben érdemes a biztonsági emberek utasításait végrehajtani, mert ellenkező esetben támadásnak, vagy előkészületnek vélhetik. Olyan országok biztonsági emberei, ahol korábban már volt támadás védett személy ellen, sokkal érzékenyebben reagálnak, mint ahol még ilyen nem fordult elő.

3. Sem kis, sem nagyméretű táskát ne hagyjon senki őrizetlenül a pályaudvaron, a repülőtéren, illetve sehol sem.

A forgalmas helyeken, vagy védett személyek programhelyein
elhagyott csomagok komoly veszélyt rejthetnek, erre sajnos már hazánkban is volt példa. A csomag megtalálása esetén első és legfontosabb feladat a hatóságok értesítése, akik intézkednek a csomag környezetének lezárására. Mivel a csomaggal kapcsolatos intézkedések időigénye kiszámíthatatlan, vendégünknek javasoljunk alternatív programot, esetleg később térjünk vissza /ha lehetséges/ ehhez a helyszínhez. Amennyivel védett személy a vendég, az alternatív program közlése előtt konzultáljunk a biztonsági kíséret vezetőjével is.

4. Mit tud a bombakereső kutya?


A robbanóanyag kereső kutyát a robbanóanyagok egy-egy speciális összetevőjének szagára képezik ki, hasonlóan más kiképzési formákhoz, jutalmazással. Meg kell tanulnia a kutyának a kutatási módszereket, amit a kutyavezető irányításával kell végrehajtania, valamint azt, hogy megtalálása esetén mivel jelezze, mit tegyen, illetve mit ne tegyen. /pl. ne kaparja a csomagot, mert az beindíthatja a robbanást. A kiképzése hosszas folyamat, nem zárul le a sikeres vizsgával, a kiképzettségi szintet folyamatos "edzéssel" tartják fenn. Minden kutyának általában egy kutyavezetője van, akivel szoros kapcsolatot alakítanak ki. Érdekes momentum, hogy ezekkel a kutyákkal nem szabad úgy játszani, mint másik házi kedvencekkel, mert a játék közbeni pozitív élmény rontja a kiképzettségi szintet, ezt az élményt a robbanóanyag megtalálásakor kell megkapnia a kutyának. Alkalmazása során azonban figyelembe kell venni, hogy a kutya egy élő szervezet, nem gép. Így a teljesítménye hullámzó és koránt sem fáradhatatlan. Jó eredményt csak jól kiképzett kutya és kutyavezető páros tud produkálni, megfelelően táplált, pihentetett, motivált állattal.

5. Mi az élelmiszer vegyész feladata védett vendég esetén?

Az élelmiszer higiénikus feladata elsősorban annak biztosítása, hogy a konyhatechnológia, az ételek készítésének körülményei megfeleljenek az adott étel biztonságos elkészítéséhez. Így előfordulhat, hogy egy konyha hideg szendvicsek elkészítésére alkalmas, azonban hidegtálak elkészítésére már nem. Ezek alapján az élelmiszer higiénikus véleményét érdemes kikérni az előkészítés során, mert lehet, hogy nem kell másik konyhát választani, csak más ételt. Természetesen az étel készítésének minden fogását végigkíséri, mintát vesz az ételekből, de a klasszikus előkóstolás nem feladata.Ismeretlen konyha esetén még az előkészítés időszakában előzetesen ellenőrzi a konyhát, az alkalmazottak szükséges iratait és a konyha mikrobiológiai állapotát.

6. Milyen gondok adódhatnak az újságírókkal?

Olvastam valahol, hogy II. János Pál pápa látogatásakor a stadionban, a függöny mögött egy fotóriporter felmászott egy oszlopra, onnan akart fotózni. Messziről nem látszott, hogy mi van a kezében és bizony a mesterlövések közel voltak már az intézkedéshez, mire kiderült a dolog.

Az újságírók a szakmájuk okozta versenyhelyzet okán nagyon sokszor olyan helyzeteket vállalnak, ami mások számára érthetetlen és esetenként kockázatos. Nehéz elfogadtatni velük, hogy a hír, a jobb fotó elkészítése érdekében nem rendelhetik alá mások érdekeit. Az egyetlen eredményre vezető megoldás az, ha olyan helyeket jelölünk ki a sajtó részére /tribünök stb./ ahonnan a lehető legjobb felvételeket tudják elkészíteni. Ha ez a legjobb nézőpont a felvételek elkészítésére, akkor a sajtónak nincs oka újabb pozíciót keresni. Fontos, hogy a fotózáshoz-filmezéshez értő szakember jelölje ki ezeket a helyeket /fényviszonyok, háttér stb./ és elegendő hely legyen minden akkreditált munkatárs részére. Nagyon lényeges szerepe van a protokollosnak abban, hogy a vendéget vagy a vendégeket úgy irányítsa, hogy az események a sajtó részére előre meghatározott helyszín előtt történjenek /ne forduljanak el, ne takarja el a pincér, esetleg maga a protokollos/, mert csak így tarthatóak egy helyen a képi sajtó munkatársai.

Biztonsági szempontbó úgy érdemes kialakítani a sajtó helyét, hogy külön útvonalon tudják megközelíteni a helyüket, ne keresztezzék a védett személyek útvonalát /sokszor késve érkeznek és hamarabb kívánnak távozni/ és ezen az útvonalon /de nem ebben a helyiségben/ kell helyet biztosítani a sajtó biztonsági átvizsgálásának is. Az átvizsgáló ponton legyen elég hely az eszközök átvizsgálására. Gondoljunk arra, hogy sokszor nagyméretű állványokkal, esetenként kisebb létrákkal érkeznek! A kiválasztott hely ne legyen túl közel a védett személyekhez, mert ebben az esetben elkerülhetetlen az, hogy a biztonsági emberek a sajtó és a karnyújtásnyira lévő védett személy közé álljanak.

7. Néhány fontos információ a protokollos részére!

A protokollos már a program előkészítése során vonja be a biztonsági szakembereket a tervezésbe azért, hogy tanácsot adjanak a program biztonságos megszervezéséhez.

Másik nagyon fontos kérdés, hogy a programok végrehajtásakor a protokollos ne rögtönözzön, hanem minden körülmények között úgy készítse elő a programot, hogy ne legyen szükség a biztosítás rendszerének ad-hoc átszervezésére.

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2011. március 14. hétfő, 05:41