A kézfogás illemszabályai PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   
2009. december 04. péntek, 19:38

 

Kézfogás

 

Ismerek egy személybiztosítót, akit ha meglátok, messziről integetek neki, majd elszaladok. Egy ízben kezet fogtam vele, s úgy megropogtatta az ujjaimat, hogy majdnem a helyi csontkovácshoz kellett rohannom.

 

A társadalmi érintkezésben a köszönést a bemutatkozás majd a kézfogás követi. Idegenekből álló társaságban be kell mutatkoznunk, amely harmadik fél segítsége nélküli ismeretségkötés.

A bemutatkozási rangsor ugyanaz, mint a köszönésé: a férfit mutatjuk be a nőnek, a fiatalabbat az idősebbnek, az új beosztottat, vagyis az alacsonyabb rangút a magasabb rangúnak mutatjuk be.

A bemutatkozásnál az a leggyakoribb hiba, amikor mindkét fél egyszerre mondja a nevét, ez az a pillanat, amikor senki nem ért semmit. A bemutatkozást mindig az érkező, a belépő kezdeményezi. Nézzünk szembe azzal, akinek bemutatkozunk, és jobb kezünket helyezzük egy esetleges kéznyújtáshoz készenlétbe.

Az ismeretségkötést kezdeményező mondja jól érthetően a teljes nevét. Csak keresztnévvel bemutatkozni, hogy Pista vagy Ica vagyok, indokolatlan bizalmasságot jelent, a becenévvel való bemutatkozás stílustévesztésre vall. Az üzleti kapcsolatoknál nem ad elég információt a másik félről. A hivatalos jellegű bemutatkozásnál gyakorlati megfontolásokból kiindulva ajánlatos a név mellé a munkahely és a beosztás megnevezése is.

Nagyobb társaságban ha vacsora közben késve érkezik valaki, csak a közvetlen mellette ülőknek kell bemutatni.

A nők ülve maradnak, a férfi megvárja, hogy a nő nyújtson kezet. Tehát a nők bemutatkozásnál nem állnak fel. Ez alól a szabály alól van kivétel, ha ezt a bemutatott férfi kora vagy társadalmi tekintélye indokolttá teszi.
A féri viszont bármilyen idős és tekintélyes, minden esetben felállva üdvözli a szép nem tagjait.

Még csak most következik annak a neve, akinek bemutatkozunk és az illető kezet nyújt. Bizonyos esetekben a kéznyújtás elmaradása az üdvözölt személy részéről nem jelent udvariatlanságot. De a kéznyújtást figyelmen kívül hagyni, vagy nem elfogadni, az már sértést jelent.

A kézfogás egyszerű, rövid és határozott mozdulat legyen. A kézfogás ereje a partner fizikai állapotához kell, hogy igazodjék. Ami engem illet, ismerek egy biztonsági tisztet, akit ha meglátok, messziről integetek és elszaladok. Ugyanis egy ízben kezet fogtam vele, s úgy megropogtatta az újaimat, hogy teljesen elzsibbadtak.

A kézfogás kölcsönös udvariasság. Ne ragadjuk meg a másik kezet. Rángatni vagy megszorítani épp annyira illetlen dolog, mint a felületes, semmibe nem vevő kézfogás, ha csupán érintés válik belőle. Csak tiszta kezet nyújtsunk és nézzünk egyenesen a partner szemébe. A tekintet adja meg az üdvözlés igazi értelmét.

"A kézfogás megszokása hosszú századokra nyúlik vissza. Eredetileg nagyon régen csak férfiak között dívott, akik harcok közben vagy harcok után barátságos gesztust akartak kifejezni egy másik férfi iránt. Nézd, fegyvertelen vagyok és megforgatta mindkét üres kezét. Mutasd a magadét, hasonló szándékkal vagy-e? Majd megtapogatták egymást."

Elterjedt szokás, hogy kézfogás előtt lehúzzuk kesztyűnket, ami szabad ég alatt értelmetlen és felesleges. Furcsa látvány amikor a nyílt utcán vagy szabadban kesztyűnk gyors ráncigálásával szinte megelőzni akarunk. Inkább jelezzük tapintattal, hogy hasznosabb, ha a szabadban kesztyűnk fennmarad. Nők még akkor sem húzzák le kesztyűjüket az utcán, ha csupasz a férfi keze.

"Valószínű, hogy a kesztyű lehúzásának szokása, a kézfogáshoz hasonlóan szintén még hajdani lovagkori maradvány.

A tetőtől-talpig páncélozott lovagok a kezüket széles formájú /ujjnélküli / kesztyűkkel védték, amelyeket vaspántokkal, fém gyűrűkkel erősítették meg. Barátságos kézfogás előtt a kölcsönös jó szándék bemutatása céljából lehúzták a kesztyűt a kézről.

Lovagi kihívásoknál a kesztyűvel történt arculcsapás a legsúlyosabb sértésnek számított és életre-halálra szóló párbajjal lehetett csak elégtételt adni. Az arculcsapást szimbolikusan a kihívott fél elé dobott kesztyű jelképezte.

A lovagkor hölgyeinél viszont a kesztyű átadása vagy kesztyű-ajándék a férfi számára megtiszteltetés és a vonzalom kifejezője volt. Lovagi tornákon vagy csatában a lovag a sisakján hordta szíve választottjának kesztyűjét.

A későbbi udvari etikett kiterjedt a kesztyűviseletre is. Valamit átvenni kesztyűs kézzel vagy átnyújtani másnak nagyon durva illem-hibát jelentett volna. Talán ez az oka, hogy az udvari ünnepségeken az előkelő férfiak a kesztyűt gyakran övükbe rejtették, nehogy feledékenységből megtévedjenek."
/ Etikett, társasélet, protokoll. Minerva Budapest 1961. /

A kézfogás szokásai más kultúrkörökben sokféle változatosságot mutatnak.

Vannak akik a kézfogást gyengéd, erős vagy texasinak nevezik. Károly walesi herceg arról panaszkodott, hogy a texasiakra az új passzírozó kézrázás a jellemző, a csontropogtató erőfitogtatást nem is lehet másképpen kifejezni.

Az amerikai politikusok között népszerű a kézfogásnak az a változata, amikor a bal kezüket is belevonják a kézrázásba. Az üdvözlés melegségét tekintve ez a gesztus állítólag sokkal bensőségesebbé és barátságosabbá teszi a kézfogást.

A kézfogás nyugati szokása gyorsan terjed Kínában is, ma már elfogadott üdvözlési forma, de gyakran egy bólintás vagy biccentés is elegendő.
A kínai férfiak úgy is üdvözölhetik egymást, hogy barátságosan megpaskolják a másik karját. A kínaiak kényelmetlenül érzik magukat, ha megöleljük, vagy megcsókoljuk őket, hacsak nem különösen szoros barátságról van szó.

Dél-Koreában a hagyományos üdvözlési forma érkezéskor és távozáskor egyaránt a meghajlás. A nyugatiak a koreai férfi barátjukat általában enyhe meghajlással és kézfogással üdvözlik. Előfordul , hogy az amerikai politikusokhoz hasonlóan mindkét kezüket használják a kézfogásnál , míg a nők csak bólintanak kissé.

Japánoknál a hagyományos üdvözlési forma a meghajlás, ami nem az alázat, hanem a tisztelet jele. A japánok azonban átvették a kézfogás nyugati gyakorlatát, noha nem szorongatják az ember kezét erősen és előfordulhat, hogy nem néznek a vendég szemébe. Ennek az az oka, hogy hagyományuk szerint az erős szorítás agresszivitást fejez ki, a közvetlen szemkontaktust pedig tolakodónak érzik. Bár a világot járt japán emberek gondosan tanulmányozzák a nyugati viselkedési formákat így előfordulhat, hogy egy japán is megszorítja a kezünket, sőt még a szemünkbe is néz!

 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2011. december 09. péntek, 15:33