A szivarozás illemtana PDF Nyomtatás E-mail
Írta: és fotózta Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   
2011. január 10. hétfő, 23:04

 

altGróf Széchenyi István nagyon szerette a jó szivarokat, de csak a valóban márkás füstölnivalót vásárolta. Tárcája mindig tömve volt kitűnő szivarokkal és azt mindig magánál tartotta, nehogy hiányt szenvedjen.


Egyszer az általa alapított Akadémia ülésére ment. Kabátját az ülésterem előszobájában hagyta és kivett egy szivart. Tudta, hogy az ülés sokáig fog tartani, ezért kényelmesen pöfékelt. Amikor a tanácskozásnak vége lett és Széchenyi István kijött a kabátjáért, nyomban megérezte a szivarfüstöt és természetesen ráismert a saját szivarjának illatára. Igy fordult az inashoz.

Ha az orrom nem csal, uraságod ugyanabból a gyárból szerzi be szivarjait, ahonnan én. A különbség csak annyi, hogy bár a forrás azonos, uraságod olcsóbban jut hozzá, mint én.

                                                   .-.-.

A szivarozás megkezdése előtt egy éles ollóval, vagy szivarvágóval megvágják a szivar végét, ezzel biztosítják azt, hogy elegendő füst jöjjön ki a nyíláson. A szivart az ajkak közé veszik és nem harapnak rá. Legfeljebb fél percenként szippantanak egyet, élvezik az ízét, az illatát, a szivarozó ember körül úgy tűnik, hogy ilyenkor megszűnik minden. 

 

A szivardohány nagyon erős, ezt nem szokás mellre szívni.

A szivarderékon lévő cimke jelzi azt, hogy a szivar honnan való. A fotón látható szivarok Kubából származnak.

alt

2012 januártól zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, ez utóbbiban étel és ital nem szolgálható fel.
 

 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2012. július 29. vasárnap, 15:49