7. rész. Kertek Szucsouban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: www.eszakhirnok.hu   
2011. március 15. kedd, 20:04

image028.jpgEgy kínai szólás szerint „Ami az égben a mennyország, az a földön Szucsou”.

Szucsouban valóban számos festői szépségű kert található. A város a főnemesség és a vezető hivatalnoki réteg divatos szórakozóhelye volt. Több dinasztia idején, aki tehette, házat és kertet építtetett itt magának. A város virágkorában, a 16. században, száznál is több elegáns kert szolgált a kiválasztottak örömére.


 

 

 



A szucsoui kertek változatos művészi eszközökkel kialakított pihenőhelyek, ahol kis helyen mesterséges hegyek, fák, pavilonok, pagodák, tavacskák, patakok és hidak veszik körül a lakóházakat.
A város nevezetességeinek nagy részét a közösség előtt is megnyitották. Több mint 300 kert ma államilag védett kulturális érték.
A szucsoui kertek image030.jpg
A Tigris domb, a város északnyugati csücskében található, és szép időben gyönyörű kilátás nyílik a városra.
A legenda szerint Wu fejedelemség uralkodója ide temette apját, és a temetés után három nappal egy fehér tigris jelent meg a hegyen, innen ered az elnevezés.  Állítólag háromezer kardot, rengeteg aranyat és jádét is eltemettek vele, ezeket azóta is keresik.
A domb évszázadok óta kedvelt turisztikai cél, hiszen olyan különlegességeket is találhatunk itt, mint a dombtetőn található több mint ezer éves, közel 50 méter magas ferde pagoda, mely az ősi város egyik legfőbb jelképe.


A 20 hektáros parkban további nevezetességeket találhatunk, melyek a korabeli eseményekre utalnak.
A Kard tó, mely akkor keletkezett, amikor mélyre ásva keresték az eltemetett háromezer kardot.
A Kardpróba kő a hagyomány szerint akkor keletkezett, amikor a fejedelem apja, He Lü, a kardját próbálva, kettéhasította a sziklát.

image031.jpg image032.jpg
                                                                                     A ferde pagoda

image033.jpg image034.jpg

                                                                                     A kardpróba kő


Szucsou /Suzhou/

Shanghai közelében, a Jangce folyó deltájánál fekvő Szucsou Kína egyik legrégibb városa.  A Kelet Velencéjének is nevezik, ugyanis a várost behálózzák a kisebb-nagyobb csatornák, melyek felett több mint 300 híd ível át. A város érdekes elegye az ősi, kínai és a modern építészeti stílusnak.

image022.jpg image023.jpg

image024.jpg image025.jpg

Szucsou ősidők óta Kína egyik legfejlettebb kereskedelmi és kulturális központja. Világhírűek az itteni selyemáruk és hímzések. Érdemes ellátogatni a Selyem Múzeumba.

image026.jpg image027.jpg

 
scroll back to top