Királyi felségek, hercegek, és császárlátogatás alkalmával felmerülő protokolláris kérdések Nyomtatás
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   

  

Ismerkedjünk meg néhány fontos kérdéssel, feladattal, ami a diplomáciai protokollal foglalkozó szakemberek feladatát képezi, egyrészt a látogatás előkészítésének folyamatában, másrészt a magasrangú vendégek itt tartózkodása alkalmával.

 

 

 

alt

Négynapos hivatalos látogatáson hazánkban járt 2010. március 17- 20. közötti időben Károly walesi herceg, brit trónörökös és felesége Camilla hercegnő, akik Sólyom László köztársasági elnök meghívására érkeztek hazánkba. Miután a herceg és a hercegnő nem államfőként érkezett hazánkba, így a látogatásuk nem igényelt olyan részletes előkészítést, mint amikor király-, vagy királynő érkezik hazánkba. Bár a díszvacsorán Károly herceg átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, amit környezettudatos gondolkodásáért kapott.   

A hírközlő szervek képviselői, újságírók, rádió és tv riporterek nagy körültekintéssel és alapossággal kisérték figyelemmel a  walesi herceg és hitvese budapesti és vidéki programját. Sokan érdeklődtek aziránt, hogy milyen protokolláris ismeretek szükségesek az ilyen fajta látogatások lebonyolításához. A saját tapasztalatom alapján összeállítottam néhány fontos szempontot, majd ezt követően négy királyi felség programjának bemutatásán keresztül ezek a szabályok „élesben” is előfordulnak, érdemes áttanulmányozni őket.

A királyi felség megszólítása angolul hölgy esetén Your Majesty /Felséged/. A hercegi rangban lévő férjek esetén az első megszólítás Your Royal Highness /Felséged/, ezt követően Sir /Uram/.   

A diplomáciai protokoll szabályai szerint, a királyi felségnek

-    nem szabad kezet nyújtani, ezt ő fogja kezdeményezni
-    nem lehet kezet csókolni a királynőnek
-    nem lehet a karját, derekát megérinteni,
-    nem lehet beszélgetést kezdeményezni vele, majd ő kérdez
-    ha köszöntik, akkor Felségnek kell szólítani,
-    étkezés és italfogyasztása közben tilos fotózni,
-    a japán császárság színe a sárga, találkozáskor senki nem viselhet sárga
színü öltözéket

A továbbiakban az elmúlt tizenöt év alatt zajlott néhány királyi és császári látogatás eseményeit szeretném ismertetni, amelyek olyan munkafeladatokat tartalmaznak, amit a protokollos szakemberek végeznek el, de az átlagembert bizonyára érdeklik a részletek.

A királyi, államfői látogatásokat a Külügyminisztérium protokollal foglalkozó szakemberei szervezik, együttműködve az illető ország protokollfőnökével és egyéb szakembereivel. Engem is, mint minden protokollost, mindig érdekeltek e munka részletei, érdekességei, s jómagam is részt vettem már ilyen feladat megoldásában. Vannak olyan speciális viselkedési szabályok, amelyek betartására különösen ügyelni kell. Nagyon érdekes figyelemmel kísérni a koronás és államfők magatartását, bepillantani az udvartartásuk kulisszatitkaiba.

A diplomáciai protokoll íratlan szabályai értelmében mindenkor annak az államfőnek kell felkeresnie a másikat, aki kevesebb ideje tölti be posztját. Ezért 1990-ben Göncz Árpád köztársasági elnöknek először hivatalos látogatást kellett tennie Őfelsége II. Erzsébet brit uralkodónál ahhoz, hogy a királynőt meghívhassa Magyarországra.

Egy külföldi államfő érkezése előtt, legalább hat héttel hazánkba érkezik az Előkészítő Bizottság, hogy kidolgozza a részletes programot és végigjárja a helyszíneket. II. Erzsébet érkezése előtt például még azt is kimérték, hogy a Nemzeti Galéria és a Széchényi Könyvtár főbejárata között hány méter a távolság és milyen a kövezet. A brit szervezők közölték: a királynő nem száll fel helikopterre, tehát Budapestről egy óránál hosszabb út nem jöhet számításba és kocsija legfeljebb hatvan kilométeres sebességgel haladhat.

Őfelsége Beatrix holland királynő látogatása alkalmával a holland királyi udvar ceremóniamestere ismertető anyagot, fényképeket, életrajzokat tartalmazó dossziékat adott át a magyaroknak. Közölték, hogy a királynő külföldi látogatásainak van egy kialakult koreográfiája, a felkeresett országokban általában erre építik fel a programot. A holland királynő nem turisztikai látványosságokra kíváncsi, hanem olyan programokat kért, amelyek révén megismerkedhet az ország gazdasági, társadalmi helyzetével, eredményeivel és gondjaival, találkozhat a lakossággal. Közölte, hogy szívesen keresne fel ipari létesítményt, egyetemet, kutatóintézetet, még akkor is, ha nincsenek holland kapcsolataink. Nekem nagyon tetszettek a királynő kívánságai. Világosan tudtára adta a szervezőknek, hogy nem Budapest jelenti Magyarországot, és hogy a közvetlen élményeket nem pótolja magyarázat.

A királynőt étkezés közben tilos fotózni. A parlamenti díszvacsora idején a pohárköszöntők elhangzása közben a fotósok nem használhatnak villanófényt. A holland királynő senkinek nem ad interjút – közölte a királyi udvar ceremóniamestere.

A királyi felségek és családtagjaik külföldi látogatásaik alkalmával nem várják el a saját hazájukban kialakult társasági szabályok alkalmazását, például a pukedlit, a térdhajtásos bókolást, a szertartásos kézcsókot. Külföldön történt, hogy a spanyol királyi pár üdvözlésekor egy hölgy pukedlizni akart és hasra esett a király előtt a személyes találkozáskor meg kell várniuk a vendégeknek azt, amíg bemutatják őket a királyi párnak. A királynőt a bemutatandó személyek felé terelni, a könyökét vagy derekát megérinteni tilos! A királyi felségekkel nem szabad beszélgetést kezdeményezni. A kérdéseket ők teszik fel, a társalgást ők határozzák meg, illik nekik röviden  és tárgyszerűen válaszolni.

A továbbiakban ismerkedjünk meg külön fejezetekben Őfelsége II. Erzsébet brit uralkodó,
Őfelsége II. Margit, a Dán Királyság uralkodója, Őfelsége Beatrix holland királynő, végül Őfelsége I. János Károly spanyol király és Zsófia királyné látogatásainak részleteivel. Miután ezek az írások hosszabb terjedelműek, ezért a Publikáció menüpontban olvashatók el.
A Világjáró menüpontban olvasható el, hogy Akihito japán császár és Micsiko császárné volt az első japán uralkodó pár, akik hivatalos, állami látogatáson jártak a Magyar Köztársaságban.   

 

 

 

 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2010. június 26. szombat, 14:38