Katonai Protokoll Nemzetközi Környezetben PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Heinz J.Schrumpf alezredes - Összeállította dr. Vámos Lászlóné   

 

Heinz J. Schrumpf a NATO volt protokollfőnökeElsőként szögezzük le, hogy a katonai protokoll nem önálló tevékenység, hanem az általános protokoll egy bizonyos szakterületre vonatkozó része, amely néhány területen a hadsereghez való kötődése miatt sajátos, bizonyos tekintetben kötöttebb eljárásokat alkalmaz. Mit mond erről a NATO volt protokollfőnöke?


1. rész: A katonai protokoll tisztje.

A protokoll egyike azoknak a különféle megbízatásoknak, amelyeket egy katonának teljesítenie kell. Sajnos nincsenek hivatalos tréningek, tanfolyamok, amelyek felkészítenének egy tisztet az ilyen jellegű feladatokra. Ezért csak az esetleg rendelkezésére álló irodalomra, elődjétől átvett tapasztalatokra és gyakran a józan eszére hagyatkozhat, mielőbb „bedobják” a mély vízbe – nyilatkozta Heinz J. Schrumpf alezredes, a NATO volt protokollfőnöke a Palma de Mallorcán 2001-ben megrendezett Nemzetközi Protokoll Kongresszuson.

Az Európai Fegyveres Erők Legfelsőbb Főparancsnokságán /SHAPE/ belül működik a Protokoll hivatal. Vezetője a protokoll főparancsnok, aki tizennyolc beosztottal látja el feladatát.

A protokoll tisztek számára megkövetelt szaktudás a következő:

  • nyelvtudás: angol és francia nyelven
  • felsőfokú végzettség
  • komoly elkötelezettség
  • az a képesség, hogy kedvező „első benyomást” tudjon kelteni mind katonai mind polgári körökben
  • megfelelő jártasság a nemzetközi katonai és polgári szokások területén, az udvariasság, a protokoll és etikett szabályokban is.


 

 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2011. február 17. csütörtök, 19:44