Észrevételek a szervezésről 2. rész - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
Észrevételek a szervezésről 2. rész PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szűr Krisztina stylist oktató   


altEzzel kapcsolatban azért a szervezők irányában máris elengedhetjük első kritikánkat: ugyan az étkeztetést, értsd terítést fejedelmi módon megoldották, a pihenésre és a vendégek melegedésére – nem minden júliusi éj meleg – nemigen gondoltak ebben az évben. Az árkádok takarásában, félig a szabad ég alatt étkezők szétfagytak, azonban a belső terekbe menekülvén ott a fáradt lábú vendégek egy árva padot vagy széket sem találtak. Választani lehetett más vendégek ülőhelyének elfoglalása és a tánc, mint melegítő művelet között. Az előkészületek negatívumaihoz hozzá tartozik az is, hogy a lelküket ünnepbe, testüket díszbe, puccba vágott tisztelt bálozók a gyülekező fellegek alatt felsorakozva várták a televíziós közvetítés kezdetét, majd a bebocsáttatást, ami figyelembe véve a hölgyek magas topánkáit, nem praktikus, sőt otromba dolog volt. További negatívum volt az előző évi győztessel, Viktóriával egy héten át elpróbált koreográfiához képesti néhány zökkenő és malőr, valamint a tény, hogy úgy tűnik, egyetlen politikus sem képes tömör, lelkesítő és elegáns megnyitó beszédet mondani, s ha mikrofonhoz jut, túl hosszasan pitykézi mondatait borongó jelzőkkel
 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2011. március 15. kedd, 19:43