A kesztyű, mint a hétköznapi és ünnepi ruha tartozéka. - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
A kesztyű, mint a hétköznapi és ünnepi ruha tartozéka. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Az interjút készítette: dr. Vámos Lászlóné - Katalin   
.
 
Stadler Ernőné kesztyűkészítő mester még 1960-ban végezte el a kesztyűs ipari iskolát, közben három éven keresztül szakmai gyakorlaton vett részt. A magyar kézműipar ebben az időben híres volt az egész világon. Valamikor még fontos volt, hogy a különböző alkalmakon és hétköznap is, a hölgyek kesztyűt        
viseljenek. Kisterjedelmű és hasznos ruházati darab, amely egyben díszítő jellegű kiegészítője az öltözködésnek.
 
Galló Rita Blikk Nők /A mi titkunk/ 2011.V.11
 
Sokszor elképzelte: milyen jó lenne, ha saját üzletet nyithatna. Az álom megvalósult akkor, amikor a kirakatba kitette a kesztyűket és mindegyiket  valami egyedi dologgal díszítette. Egyikre egy kis csipkét vart, a másikra egy szép gombot, masnit, fodrot tett  és rövidesen azt vette észre, hogy kezd kialakulni az egyéni stílusa. A hölgyek imádták az újításait, ő pedig egyre jobban megszerette a kesztyűkészítést.   
 
. 
 
1958-ban nagyobb volt a kesztyűdivat mint most. Amikor az emberek bementek a belvárosba, ehhez „felöltöztek”, sokkal jobban adtak magukra, igényesebben öltözködtek, mint napjainkban. Nem létezik olyan anyag, amiből ne tudna remekbeszabott kesztyűt készíteni, ez lehet bőr, vászon, vagy csipke. Sokféle kesztyűt készít színházi ruhákhoz, de mint mondta, selyemből csak akkor lehet, ha az rugalmas anyag, mert egyébként a selyem szétfoszlik. Filmkészítésnél is gyakran veszik igénybe tehetségét, különböző speciális kesztyűbőrből készíti őket. 
 
Bár úgy tűnik, hogy napjainkban a kesztyű kiment a divatból, de ez nem valós feltételezés.
 
.
 
Egyre több hölgy fordul hozzá azzal a kéréssel, hogy a különböző alkalmakon milyen kesztyűt viseljen. Ehhez kérjük Stadler Ernőné tanácsát, aki 54 évvel ezelőtt kezdett hozzá az első kesztyű elkészítéséhez. 
 
A hölgyeknek az alkalmi ruhához illő kesztyűviselete jelenti a problémát. Vajon hányféle kesztyű vehető fel a különböző fazonú ruhákhoz? 
Nézzük meg a legvitatottabbat, a báli vagy estélyi ruhához hordható, könyökön felül érő kesztyűt. Tánc közben nyilván viseli a hölgy, hiszen ez a báli ruha tartozéka. A hosszú kesztyű szebbé teszi a báli ruha viselőjét. Előnye  pedig az, ha megizzad a keze, akkor felszívja a nedvességet. 
 
. 
 
Milyen fazonú a hosszú kesztyű? Többfélét lehet látni.
 
A legpraktikusabb kesztyűviselet a báli ruhához a „beakasztós” kesztyű, amelynek nincs ujja. Általában a középső újra akasztják be, ez a legpraktikusabb,  de volt olyan aki a kisujjához kérte a kis akasztót, bár lehet ez még a mutató újjon is.  
 
.
 
Viselhető az estélyi vagy a báli ruhához felvett kesztyűn gyűrű, karkötő? Ugyanis többféle vélemény hangzott már el, többek között az is, hogy semmiféle ékszert nem illik rá tenni.
Éppen ezért javasolom a legpraktikusabb kesztyűviseletet a báli ruhához, mert az a  bizonyos,  középső újra való „beakasztós” lehetővé teszi a gyűrű, a karkötő stb. viseletét. 
A szatén és csipkekesztyű viselete ebben a  helyzetben nem jó, mert nehéz levenni!
 
.
 
Térjünk még vissza a ruha ujja hosszra.  A báli ruhán kívül még milyen fazonú ruhához viselhető a kesztyű? 
Újnélküli ruhához, könyök fölé érő kesztyűt szokás hordani. Amikor nincs ujja a ruhának, akkor stólát is lehet szoktak vállra tenni, ez nem kívánja meg a hosszú kesztyű viselését. 
 
.
        
A könyök alatt végződő kesztyű minden alkalomra viselhető, ez rövid fazonú kesztyű és hosszú ujju ruhához is viselhető, érhet ez csuklóig is ha háromnegyedes ujjú a ruha.
 
Idős hölgyek is betérnek kesztyűt vásárolni?
 
Az életkor előre haladtával a kézen is beállnak bizonyos változások, mely az öregedés jelei. Ezt a hölgyek ügyesen eltakarják csipkekesztyűvel . Nyári, alkalmi  ruhához is csinos viselet a csipkekesztyű. Valamikor létezett horgolt kesztyű is, de az már kiment a divatból, senki nem hordja. Szerepét átvette a csipkekesztyű, amely megtartja a formáját. 
     
.
 
Úgy tudom, hogy színházi ruhákhoz, filmfelvételekhez sokféle kesztyűt készít és napjainkban is sok megbízást kap. Milyen fajta kesztyűket kérnek ilyenkor? 
Elképesztően sokfélét. A rövidesen bemutatásra kerülő Mary Poppins c. zenés musicelhez például ledes kesztyűket rendeltek, amely villog, csillog, világít így nagyon látványos. Ezt nagyon kedvelik a fiatal színészek, teljesen egyedi, extravagáns ruhákhoz alkalmas és ebből elég sok készül. Könnyen kezelhető, mert elemmel működik.
A színházi kosztümökhöz készülő kesztyűk egy része igen bonyolult.  A „Dzsungel könyve” című színdarabhoz például béka-kesztyűt kellett készítenem. Sokat törtem a fejemet azon, hogyan készítsem el a tapadó korongokat a kesztyűre. Végül kitaláltam és megoldottam.
 
Egy alkalommal a színházi darabhoz egy páncélkesztyűt hoztak, amely így viselhetetlen volt, ezért aládolgoztam a bőrt. 
 
.
 
Mit javasol a menyasszonyoknak? Egy szép kesztyűvel elegánsabbá tehetik a menyasszonyi ruhát? 
 
Esküvő alkalmával a vékony menyasszonyi kesztyű szebbé teszi az öltözetet.  Bár meg kell mondanom őszintén, hogy a ruhakölcsönzőből választott menyasszonyi ruhákhoz kesztyűt is ajánlanak, így kevesen csináltatnak. Véleményem szerint helyesebb lenne, ha a menyasszony maga vásárolná meg az  elegáns kesztyűt,  mert az egyedi darab, akár még emlékbe is elteheti. Ráadásul a kesztyű a ruha anyagából is készülhet, ha az anyag elég rugalmas. Ez lehet sztreccs vagy csipkekesztyű amely a ruha fazonjához igazodik.   
 
.
 
Mit viseljenek az örömanyák?
 
 Az örömanya keze korára való tekintettel általában nem szép, esztétikussá teszi  a kezet amikor kompléhoz vagy az elegáns ruhához illő kesztyűt választ. Erre a célra a csipke kesztyű a legjobb, mert az megtartja a formáját. Minden esetre a kalap legyen egyszínű a kesztyűvel. Ez lehet törtfehér, ekrü, sötétkék.
 
A vőlegény is hord kesztyűt?
 
 Igen, glasszé kesztyűhöz hasonlót, esetleg jersey kesztyűt. Ez előnyös szintén, hiszen a vőlegény keze is megizzad az esküvő izgalmától.
 
.
 
Mi a helyzet a koszorúslányokkal?
 
Általában halványkék és halvány rózsaszínű hosszú ruhát vesznek fel, ezek pasztelszínek, amelyek üdévé teszik a fiatal lányokat. Bár napjainkban más színü ruhát is hordanak, láttam barna és bordó színűt is, de az nem fiatalos. A fiatalok is csipkekesztyűt vesznek fel hozzá, vagy a ruha anyagával harmonizáló anyagból készültet.
 
. .
 
A fiatalokon  is látok gyakran fekete bőrkesztyűt az extravagáns ruhához.
 
Ez egy újabb divat?    
 
 Igen, előszeretettel vásárolják a kis fekete kesztyűt nemcsak bőrből, hanem fekete necc kesztyűket vásárolnak a fekete színű necc harisnyához.
 
..
 
Tévedés azt hinni, hogy csak idősebbek hordják a kesztyűt. 
 
 Készíttetnek napjainkban méretre kesztyűt? 
 
Szerencsére vannak olyan vevők, akik méretre készíttetnek kesztyűt. Sokan határozott elképzeléssel jönnek ide, elmondják, hogy milyen célra lenne szükségük és ez alapján készül el. Nem vagyunk egyformák, van olyan, akinek széles a keze és ehhez képest rövidek az ujjai. vagy az átlagostól hosszabbak az ujjai. De előfordulhat az is, hogy az egyedi elképzelését szeretné ily módon megvalósítatni.  Egyébként  legtöbben nappa bőrből készíttetnek kesztyűt.   
 
Mi a helyzet az autóskesztyűvel, vásárolják az urak és a hölgyek ?
 
Igen, sokan vásárolnak autós kesztyűt. Ez egyrészt divat, másrészt olyat választanak, amelynek színe alkalmazkodik a kormány színéhez. Előfordul olyan is, hogy a gépkocsi  belső kárpitjához választják meg a kesztyű színét. Praktikus a viselete, mert nem csúszik a kormányon, beszívja a nedvességet, a felső része lyukacsos, így szellőzik is. 
 
..
 
Temetésre milyen kesztyűt hordanak a hölgyek?
 
Nyáron csipkekesztyűt, télen pedig jersey, vagy bőrkesztyűt vesznek fel a hölgyek,  ez szinte egyéni döntés kérdése.
 
Úgy gondolom, hogy bizonyos alkalmakkor nemcsak illendőségből visel valaki kesztyűt, hanem hozzá tartozik ez a munkájához is. Melyek ezek?
 
A diplomakiosztó ünnepélyen az egyetemi rektor és a végzős hallgatók fehér kesztyűt vesznek fel, ez kötelező. Sőt még az egyetemi felvételt követően is  kötelező a fehér kesztyű, ez a kézfogó ünnepség, amikor a rektor és a diákok is fehér kesztyűben vannak. Sokféle rendeltetése van még a fehér kesztyűnek, jobb helyeken, elegáns éttermekben  a pincérek, a felszolgálók fehér kesztyűben szolgálják fel az ételt, de különböző munkák elvégzésénél védő kesztyű szerepét tölti be. 
 
 Fotó: asztalteríték jpg. /Étkezési kultúránál van, távolkeleti pincér /ez nagyon szép kép   
 
Vannak érdekes történetei a kesztyűk rendelőiről?
 
Külföldről igen érdekes dolgokat kértek már. Volt egy angol úr, aki kenguru bőrt hozott. Az volt a kívánsága, hogy a gyufaskatulyától a normál méretig minden méretben kért egy kesztyűt azért, mert szenvedélyesen gyűjti őket.   
 
.
 
Gyakran előfordul, hogy  külföldi a megrendelő,  gyorsfutárral elküldi a bőrt, a fényképet, a méretet és ez alapján készül el a kesztyű.
 
Víváshoz is készítek hagyomány őrző kesztyűket is.
  
. .
 
Az elhangzott interjúhoz Várhegyi Éva kalapszalon tulajdonos hozzá fűzte, hogy amikor a ruházat kiegészítőiről beszélnek, az nemcsak a táskát, a cipőt és az övet jelenti, hanem a harmonikus megjelenéshez  hozzá tartozik a kiegészítők harmóniája is,  mint az eleganciához tartozó kalap és kesztyű viselete. Elmondható véleményként az is, hogy nem a vevő és a divattervező tehet erről, hanem azok, akik a divatot tanítják napjainkban, mert erről elfeledkeznek. 
 
.
 
Stadler Ernőné egy szerény, a szakmáját olyan magas színvonalon végző szakember, akihez hasonlót ma már nem találhatunk és félő, hogy ez a gyönyörű szakma – sok máshoz hasonlóan – „kimegy a divatból”, mert nincs utánpótlás.
A magam és az olvasók nevében szeretném megköszönni, hogy válaszolt a kérdéseimre, tanácsot adott nekünk a kesztyűviselethez és mindezt vidám történetekkel színesítette.  
 
Az olvasó figyelmébe ajánlom a két címet: 
 
A kesztyűsmester elérhetősége:
 
Stadler Ernőné 1071 Budapest, VII. Damjanich u. 26/b. Tel: 321 -5087
 
A kalapszalon tulajdonos elérhetősége: 
 
Várhegyi Éva 1136 Budapest, XIII.  Hollán Ernő u.9.  Tel. 320-5520
 
.
 
 
scroll back to top
Módosítás dátuma: 2012. november 07. szerda, 14:10