Vajon ki készíti hazánkban a hortobágyi pásztorkalapokat PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr.Vámos Lászlóné - Katalin   

 Mihalkó Gyula„A hortobágyi pásztorok hagyományos kalapjait ma már egyedül Mihalkó Gyula kalapkészítő népi iparművész, a Népművészet Mestere készíti hazánkban.”

A Balmazújvárosban élő mester kalapos dinasztia tagja. Az első kalapot 15 éves korában magának készítette.

Napjainkban 40 zsűrizett fejfedője van, egyik szebb mint a másik. A fő attrakciót mégiscsak a pásztorkalapok készítése jelenti, itt érdemes elidőzni egy kicsit. Ahogy a pásztoremberek között létezik egyfajta rangsor, úgy ez megvan a kalapoknál is. Napjainkban első helyen a csikós kalap áll, őt követi a gulyás, majd a juhász és a sor végén a kondás.

Vajon mi a különbség az említett kalapok között?

A kunsági csikós- és a gulyáskalap hasonló állású / mindkettő dísze a darutoll, de a gulyásénak nagyobb a széle. Nyilván azért, mert ő sokat van kint a szabadban, így számára a napernyőt és az esernyőt is a kalapja jelenti. A csikósnál ugye a túl széles perem nem lenne előnyös, hiszen ha vágtat és belekap a szél, a nyaka nem győzné a nagy súlyt tartani.
Kunsági juhász kalap Hortobágyi gulyáskalap Bojtár kalap
A kunsági juhászkalap alacsonyabb tetejű / a szakmában gomolya-tetejűnek is hívják /, sokkal keskenyebb, 6 centis a széle, körbe van szegve és egyenes a pereme. Ennek a dísze a túzoktoll. Nem tudom, hogy a kondás kalapjába milyen tollat tűznek, de az övé is olyan mint a csikósé vagy a gulyásé, csak még kisebb, kb. 7-8 centi a széle.
Hortobágyi csikós kalap Hortobágyi kondás kalap
Vajon a kondás felvehet csikóskalapot? Megteheti, de ha amazok felismerik,  biztosan leverik a fejéről. Megállapítható, hogy a kalap nemcsak arról árulkodik, hogy az illető honnan származik, hanem arról is, hogy milyen foglalkozást űz. Ezzel soha nem illett viccelni, nem is tette meg senki!

Létezik még bojtárkalap is.
 
Egyébként a kalapkészítés aprólékos és nehéz munka. A köztiszteletben álló  Mihalkó Gyula műhelyéből más tipúsú kalapok is kikerülnek még.   Ha erről kíván olvasni részleteket, akkor meg kell nézni a www.mihalkogyula.hu honlapot, ahol többek között látható a : Kossuth kalap, Gábor kalap, Iparos kalap, Nyírségi kalap, Debreceni keménykalap,  Lónyai kalap, Matyó kalap és Kun süveg.

Mi olvasók, szívből kívánunk jó egészséget a Népművészet Mesterének és azt, hogy még sok szép kalapot készítsen mindnyájunk örömére.

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2013. november 21. csütörtök, 16:47