Megemlékezés dr. Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről - www.protokoll-info.hu - Dr. Vámos Lászlóné Protokoll szakértő weboldala
Megemlékezés dr. Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről Nyomtatás
Írta: Dr. Vámos Lászlóné igazságügyi főtanácsos, protokollszakértő   

Elhunyt dr. Mádl Ferenc
Mély megrendüléssel hallottuk a hírt, hogy dr. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt elnöke visszaadta lelkét Teremtőjének.

 

Több éven keresztül szerveztem és tanítottam protokollos oktatókkal, nagykövettel együtt a „Protokoll hazai és nemzetközi környezetben” című tantárgyat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon. Nagy megtiszteltetésnek éreztem azt, hogy a Kari Tanács elfogadta az előterjesztésemet és helyt adott egy olyan téma oktatásának, amely először kapott helyet a Jogi Egyetemen.

Az alábbi levél – amit Mádl Ferenc úr írt részemre -  bizonyítja, hogy örült a protokoll tantárgy oktatási programba való felvételének. Úgy érzem, büszkék lehetünk erre, hiszen egy nemzetközileg elismert jogtudós, számos egyetem díszdoktora, az ELTE nemzetközi magánjogi tanszékének vezetője helyt adott törekvésünknek.
Tisztelettel őrizzük emlékét a szívünkben.

 

Nyugodjék békében.

dr. Mádl Ferenc levele Az általam írt levél dr. Mádl Ferenc részére
 
                                       


 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2011. június 03. péntek, 05:01