Milyen gyakorlati segítséget nyújt az illem-, etikett és a protokoll szabályainak ismerete? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   
2009. augusztus 03. hétfő, 19:35

A protokoll védelem, érdemi segítség, taktikai eszköz.

Mint eszköz: alkalmasak az idegenekkel való kapcsolatteremtésre, a kapcsolatok fenntartására, annak gyakorlására.

Védenek attól, hogy az ember hibát, sértést kövessen el, amely károsan befolyásolja vagy meghiúsítja a kapcsolattartást.
Egyuttal attól is védenek, hogy ellenünk hibát, sértést kövessenek el.

Érdemi segítséget jelentenek: megfelelő illemszabályok alkalmazásával elkerülhetünk kényelmetlen helyzeteket.

Átsegíthetünk egy kapcsolatot a válsághelyzeten.

Taktikai eszközként is felhasználhatók a meglepetésre, figyelem felkeltésre, időhúzásra /például azzal, hogy beiktatunk egy kötetlen ebédet vagy vacsorát a programba/.

Miután nem ismerjük más országok, kultúrkörök szokásait, ezért mielőtt külföldre utazunk, ezeket a szabályokat tanulmányozni kell.

Néhány példa:

Az iszlám vallású országokban nem szabad embert vagy állatot ábrázoló képet adni ajándékba.

A lakásban, az irodában látott dolgot nem szabad dicsérni, mert ősi szokás szerint fel kell ajánlani a vendégnek. /A vendég vissza is jöhet hozzánk és akkor ezt hasonló képpen viszonozni kell!/

A kézfogás európai szokás, Indiában ne kezdeményezzük, hagyjuk ezt a vendéglátóra.

Izraelben az ortodox izraelita nem érinthet idegen nőt, ezért ne nyújtsunk neki kezet, mert elutasítja.
A protokollnak nagyon fontos szerepe van a diplomáciai életben:

A protokoll célja a hivatalos és személyes kapcsolatok gördülékenyebbé tétele egy olyan szabályrendszer segítségével, mely nemzetközileg ismert lévén, lehetővé teszi a beilleszkedést, a kiszámíthatóságot és a szabályoktól való eltérés érzékelését.

A protokollban a viselkedésnek, a szabályok betartásának jelzőrendszer szerepe is van, finom fokozatokban lehet közléseket átadni anélkül, hogy szóbeli formában kelljen azt megtenni.

Tehát a protokoll egy olyan régóta fennálló szabályok alapján működő szertartásrend, amelynek folyamatosságát a politikamentesség biztosítja. A viselkedéskultúra nem rendszer specifikus. A protokoll egy nagy szervező munka, amelynek segítségével kulturált keretet adunk minden hivatalos tárgyalásnak, rendezvénynek, konferenciának.

A protokoll az kétélű fegyver: nagyon meg lehet vele tisztelni embereket és nagyon meg lehet sérteni valakit.
scroll back to top