Mikor illik köszönő levelet írni? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Vámos Lászlóné - Katalin   
2014. március 04. kedd, 16:28
KöszönőlevélOlyan dologra szeretném felhívni a figyelmet, amely mindnyájunkat érdekel és amit hasznosítani lehet a magán- és a hivatali életben egyaránt. 
Sajnos a magyarok többsége nem köszön meg semmit. A köztiszteletben álló néhai Zwack Péter egy alkalommal azt mondta nekem, hogy ajándékot küldött valakinek egy évvel ezelőtt és az illető soha nem köszönte meg.
 
Magyarországon nem szokás az írásbeli megköszönés, - mondják a külföldi üzletemberek és diplomaták – pedig egy vacsorameghívást, ajándékot illik szóban vagy pár soros levélben megköszönni.
Természetesen egy több száz fős fogadáson való részvétel után nem kell köszönőlevelet írni, hiszen akkor köszöntük meg a vendéglátást, amikor eltávoztunk.
Tekintsük át, milyen egyéb alkalommal illik köszönőlevelet írni:
  • amikor egy szerző tiszteletpéldányt küld a megjelent könyvéből
  • tanulmányútról hazatérve az utazást finanszírozónak, mind pedig a vendéglátónak
  • külföldön megtartott konferencián való részvétel után néhány köszönő sort a szervezőknek
  • illik megköszönni, ha valaki a kötelességén túl fáradozott ügyünkben
  • ha valaki segítette a munkánkat / de nem közvetlen kolléga/, vagy közbenjárt, hogy ügyünket sikerüljön elintézni, legalább telefonon illik megköszönni a fáradozását
  • ha valaki állást ajánl nekünk és sikerül elhelyezkedni
  • még akkor is illik köszönettel visszajelezni, ha nem sikerül az állást elfogadni.
Se szeri, se száma azoknak az adandó alkalmaknak, amelyek megkövetelik a köszönetet. Még az e-mailon /villámpostán/ érkezett leveleket is meg kell köszönni. Ezek ne legyenek üres típus mondatok. Keressünk szép, választékos kifejezéseket, érződjön belőle, hogy ezek a sorok vagy szóban elhangzó mondatok csak az illetőnek szólnak.
Ne feledjük el soha, hogy a köszönő leveleknek kapcsolaterősítő hatásuk van.
Mi a helyzet a karácsonyi és újévi ünnepek alkalmából küldendő üdvözletekkel?
A karácsony a bensőséges családi együttlét, a szeretet ünnepe. Ilyenkor sokan képeslapot küldenek barátoknak, ismerősöknek, üzleti és hivatali partnereknek e-mail vagy  képeslap küldő szolgálat  segítségével. Biztosítjuk a címzettet arról, hogy gondolunk rájuk és a jövőben is szeretnénk fenntartani velük a kapcsolatot.
 Amikor postai úton küldünk képeslapot, ügyelni kell a pontos címzésre és a levélbeli megszólításra. Ha olvashatatlan az aláírásunk, helyezzünk névjegyet a borítékba. Minden levelet és képeslapot illik megválaszolni. Ennek előfeltétele, hogy írjuk rá a borítékra pontosan a feladó nevét és címét. Ne kényszerítsük a címzettet arra, hogy emlékezetében kutasson az adataink iránt.
 
scroll back to top
Módosítás dátuma: 2014. március 04. kedd, 16:31