A kulturált társalgás szabályai PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Alexander Oakwood: Mikor mondjunk nemet és hogyan, avagy út az érvényesüléshez c. könyv részlete.   
2010. október 04. hétfő, 15:33

 

Napjainkban sokan vélekednek úgy, hogy a társalgás olyan fényűzés, amelyet ma már nem engedhet meg magának az ember. Mindnyájan rohanunk, kinek van hát ideje arra, hogy komótosan elbeszélgessen az életről, a művészetekről, a szépségről, a természetről, a szerelemről, és ki tudja megmondani, mi mindenről?

 

Kétségtelenül van ebben valami. Bár hallgatva egy-egy társaságot, amint hangosan, egymás szavába vágva politizálnak és nem túl színvonalas monológokat cserélnek, olyan benyomás alakul ki az emberben, nem az idővel van a baj, hanem azzal, hogy nem tudunk társalogni. Elfelejtettünk beszélgetni.

Kár, hogy ez így van, mert a fesztelen, ráérős, témájában kötetlen beszélgetés kapcsolatteremtő ereje óriási és ma is a szellemi fejlődés, érzelmi gazdagodás kimeríthetetlen forrása lehet, ha – ha betartjuk a kulturált társalgás szabályait. Melyek ezek?

1.    Kerüljük a tisztán személyes természetű témákat. Ne beszéljünk az egészségünkről, a gondjainkról, otthoni zűrjeinkről. Az ilyen témák általában untatják a többieket, mert semmi érdekeset vagy tanulságosat sem nyújtanak számukra. Ezen túlmenően a beszélgető társaink úgy fogják érezni, hogy olyan ügyekben kell együttérzést vagy ellenszenvet mutatniuk – a beszélő igényeinek megfelelően-, amiben nem érzik magukat illetékesnek.

2.    Ne sajátítsuk ki a beszélgetést. Még akkor sem, ha a többiek láthatóan élvezik a mondandónkat. Egy idő után meg fogják unni – ebben bizonyosak lehetünk. Sose beszéljünk hosszabban, mint öt perc, de még jobb, ha 2-3 percben korlátozzuk magunkat, amikor rajtunk a sor.

3.    Ne mondjunk ellent. Pontosabban, ne mondjunk ellent laposan, enyhítő körítés nélkül. Mondhatjuk, hogy „nem tudok teljesen egyetérteni”, vagy „ lehetséges, hogy van egy másik szempont is” stb. De egy lapos ellentmondás lefullasztja a beszélgetést, könnyen indulatokkal tölti meg a levegőt és a beszélgetés szópárbajjá alakul.
Ne feledjük: könnyű egy vitát elkezdeni, de nagyon nehéz befejezni – legalábbis az önérzet kölcsönös sérelme nélkül.

4.    Ne szakítsuk félbe a másikat. Még akkor sem, ha arról akarunk beszélni, hogy milyen érveink vannak a másik imént kifejtett véleményének támogatására.
Valószínűleg öröm helyett bosszúságot fog okozni a beszélőnek.

5.    Ne változtassunk hirtelen témát. Vannak olyanok, akik türelmesen, bár feszengve várnak, amíg a beszélő szünetet tart, aztán hirtelen beugranak egy teljesen más témával. Megszívlelendő szabály ezért, hogy amikor valaki befejezte a mondandóját, a hallgatók egy rövid szünetet tartsanak, emésszék a hallottakat. Ez megakadályozza, hogy a társalgás egyfajta versenyfutássá váljék, ahol mindenki azt várja, mikor tépheti
ki a másik kezéből a „stafétabotot.”

6.    Mutassunk aktív érdeklődést a hallottak iránt. Nincs jobb társalgó, mint az érdeklődő hallgató. Gondoljunk arra, hogy az igazi bölcsesség nem abban tükröződik, hogy valaki helyes választ ad egy kérdésre, hanem hogy valaki egy fontos kérdést megfogalmaz. A legsikeresebb beszélgetők és a legkedveltebbek, de a legeredményesebbek is azok, akik kérdeznek. Ezért, amikor a másik elhallgat, ezt ne csak arra használjuk ki, hogy elmondjuk a véleményünket, hanem arra is, és minél gyakrabban arra, hogy kérdezzünk. De természetesen nem a korábban már ismertetett „inkvizítori” stílusban.

7.    Hozzuk vissza a témát, ha a beszélgetés valamilyen vakvágányra téved. Ezt
Kívánja az udvariasság, az eredményesség és ezt kívánja az a tematikai következetesség, ami nélkül nincs eredményes beszélgetés. Természetesen ez nem arra az esetre vonatkozik, amikor a mi témánkról van szó. Saját témáját az ember ne akarja visszahozni, ha a többiek – szándékosan vagy nem szándékosan – megkerülik, hátrahagyják.

8.    Ne tegyünk ex cathedra kijelentéseket. A végleges bizonyosságokról nincs mit beszélgetni. Egy olyan kijelentésre, hogy „Nekem az a véleményem, hogy…” nem lehet más válasz csak az, hogy „Nekem pedig az a véleményem, hogy…” Használjuk minél gyakrabban az olyan fordulatokat, mint „Azt hiszem… „Úgy tűnik számomra..” „Elképzelhető, hogy”stb. Egyszer egy nagy fizikus azt mondta:„Minden állításom inkább kérdésként értelmezendő.” Legyen ez a vezérelvünk egy beszélgetés során, és érzékeltessük ezt a többiekkel is.

9.    Beszéljünk érthetően, világosan. Ne hadarjunk – igyekezvén minél többet elmondani -, állandóan reszketve, hogy valaki a szavunkba vág. Vegyünk néha levegőt! Nyugodtan, ráérősen. Az, hogy valaki több szót mond ki, nem jelenti azt, hogy többet mond. Nem beszélve arról, hogy  egy kapkodó, hadaró, „időtakarékos” előadásmód idegessé teszi a többieket, feszültséggel tölti meg a levegőt, ami a jó beszélgetés halála. A jó beszélgetés előfeltétele, hogy lássék, mindenki ráér. Nemcsak arra, hogy meghallgassa a másikat, hanem arra is, hogy nyugodtan, tagoltan, világosan, érhetően mondja el, amit akar.

10.    Kerüljük a gúnyolódást és a cinikus megnyilvánulásokat. Ne felejtsük, a gúnyolódás – nem humor, a cinizmus – nem életbölcsesség. Még akkor sem, ha sokan így gondolják. Mindkettő az emberi lélek mérge, és ez a méreg előbb vagy utóbb aláássa a jó beszélgetéshez szükséges kölcsönös toleranciát, optimizmust, nyitottságot, humort.

11.    Ne terheljük a társalgást szemléltető vicceink özönével, azzal a kommentárral, hogy „erről az a vicc jut az eszembe…” Arról, hogy mi a szellemesség, az embereknek a legkülönbözőbb felfogásuk van. Hogy ki min tud nevetni, igen nagy mértékben ízlés kérdése. Nincs kínosabb, mint amikor az embernek merő tapintatból olyan ostobaságokon vagy trágárságokon kell „nevetnie”, amelyek egyáltalán nem humorosak a számára. Mi több, az ember nevetőizmai rendkívül fáradékonyak, és nincs kínosabb látvány, mint a nevetésbe belemerevedett arcok és fáradt szemek. Legyen számunkra szabály, hogy legfeljebb egy vicc egy beszélgetés során. Nem több!  

Bagolyvár Kiadó 1991.
      


 

scroll back to top
Módosítás dátuma: 2010. október 04. hétfő, 15:49